Panoráma
Az jellemzi Leonardo Da Vincit,
hogy nincs itt.
S vele együtt - no né!
Elment Monet,
és a legendás Picasso.
Fel nem kelti már a kakasszó.
Karas, a kroát,
követte Delacroix-t,
és a zseniális Dürer
már nem léphet a fűrer.
No és... de elég a tiráda.
Így fest a jelenkor világa
Szerelem
A költő ült az íróasztalánál,
a nyelve lógott, szeme tágra nyílt,
a jártasabbak sejtik azt talán már:
a költő épp szerelmes verset írt.
Az arca zöldes, kissé méla is lett,
csak üldögélt ott, mint egy furcsa ló,
úgy látszott, megszállta a nemes ihlet,
a látszat, ámde tudjuk, nagy csaló,
A rímeit már sajna, mind kilőtte,
a Múzsa tőle elpártolt talán,
hiszen papírja üres még előtte,
s a verset régen várja már a lány.
Ám addig bámult sóvárgón az égre,
míg megpendült a finom hangú lant,
és megfogant a Múzsa csókja végre,
amint az itten látható alant:
- Szívem lángol, mint egy eretnek,
Be jó annak, akit szeretnek.
Nem lesz nehéz talán belátnia,
Hogy önt imádom, drága Melánia! –
A költő hátradőlt elégedetten,
egy perc alatt hogy mindjárt ennyi lett,
a dologban csupán az kellemetlen,
hogy hű szerelme neve Henriett.
Ám el nem dobta szép versét - ez rávall,
a hölgyet elveszítni kisebb kín,
hát összeállt egy csúf Melániával -
könnyebben jő egy új nő, mint egy rím.
Tell Vilmos almája, aki izgul, hogy hogyan sikerül a lövés
- Megrémültem, mikor láttam: a pribékek letörnek,
azt hittem, hogy bendőjében végzem majd egy latornak.
S íme mégis, a szerencse váratlanul felkarol,
már biztosan nem leszek én sem étek, sem almabor,
meg nem esznek, s nem préselnek énbelőlem híg levet,
szerzek viszont dicsőséges, halhatatlan hírnevet.
Mert a lövés célba talál, tudom, hisz az erdőben
számtalanszor láttam a hőst vadászni, míg felnőttem.
A félelmes számszeríj már rengeteg sok vért ontott,
de még egyszer sem hibázta soha el a célpontot.
S most a nyilát érző szíve vezérli a hérosznak...
ám nem értem ilyen soká vajon miért célozhat!
Alig várom, hogy mielőbb túlessünk az egészen,
megnyugodjunk, s a feszültség rögtön el is enyésszen,
hisz úgy félek, remegek, hogy hangom már-már elakad,
még egy mesterlövésznek is túl nehéz e feladat.
Nem is értem, hogy tehettek ilyen apró gyerekre -
mi lesz, hogyha elhibázza, s engem lő le helyette?!
Nyelv-törő
Tombol a vad, jeges vihar,
minden megfagy, törik, kihal.
Süvölt a szél, fúj, zúg, jajgat,
eltör minden dermedt gallyat.
Oly kemény a szörnyű fagy,
nyelvünk is tör, szegény magy.
De amire itt a hó,
el is költöz már a gó.
Mire a tó befagy, addig
elvándorol vadkacs, vadlib.
Búcsújában mennyi kecs,
mikor útra kél a fecs!
Ám nem űzi el a hideg,
itthon marad a kis cineg.
Kibújni is alig mer,
fázik, mint a szürke ver.
Elapad az életnedv,
ezért inkább alsz a medv.
Addig tombol fagy, amíg
megfagy szegény csigabig.
Ámde sajnos el nem húny
giliszt, polosk, meg a szúny.
Levél a laktanyából
Köszöntlek, távoli hitvesem!
Nem lehetsz boldog tán kint Te sem,
únom már én is a laktanyát,
lelkemet mélabú hatja át.
S míg külön élünk mi, két helyen,
addig sem feledlek, szép nejem,
hisz, mikor fegyver van kezembe’,
azonnal Te jutsz az eszembe.
Elméláz költői alkatom,
madarak énekét hallgatom,
ajtónk meg kitárul, s csörtetve
beront a hadnagy a körletbe,
üvöltve új munkát ötöl ki,
elzavar felmosni, söpörni…
Hallgatom ijedten, feszengve,
s megint csak Te jutsz az eszembe.
Délben meg hideg a levesem,
ízét is hiába keresem,
érzem, hogy megint csak megégett,
pótszakács főzte az ebédet.
Osztályostársaim arca bús,
mert olyan ízű a marhahús,
mintha rá szappant is reszelne -
akkor is Te jutsz az eszembe.
Izmaim estére elvásnak,
ideje volna az alvásnak,
ágyamba bebújok fáradtan,
s harsan a riadó váratlan…
Tervezem néha, hogy lelépek,
de mire szándékom megérett,
róla már boldogan teszek le,
mert megint Te jutsz az eszembe.
Bordal
Az a vágy már régen furdalt,
hogy írjak egy hosszú bordalt.
Ámde ahhoz bor is kell
- egy liter egy oldal -
s nem volt pénzem, ezért lett
egydecis e bordal.
Félsiker
Félsiker,
ha az ember a saját temetéséről
késik el.
Félsiker,
ha az ember a fára csak saját nevét
vési fel.
Félsiker,
ha az ember ketten van -
és iker.
A ravasz csavar
Egy puskára felszerelt csavar
elunta a szolgálatot hamar,
s mivel fiatal volt, jóformán még kamasz,
megsajnálta õt egy kiszolgált, vén ravasz,
s e tanácsot adta: "Ha a sorod rossz,
legjobban teszed, ha elanyátlanodsz".
Hatott a tanács a lustára,
beleesett többször is a puskába,
s mert javítani már senki se gyõzte,
leszerelték õszre.
A ceruza
Egy beképzelt ceruza
azt hitte, hogy ő az írószerek ura.
- Elszáll a szó -, hirdette az eszmét -,
de megmarad, ha velem lejegyezték.
Jár hát nekem elismerés, hódolat,
rajtam megy át minden fontos gondolat,
kész mű, s amit még csak elterveztek,
én vagyok a dicső vég, s a kezdet,
én vagyok a Zenit és a Nadír. -
S minderre csak mosolygott a Radex...
A tű esete a cérnával
Egy szép drága
hófehér cérnába
szerelmes lett egy ócskavas eredetű
tű.
Ám hiába rebegte el ezerszám
forró hangú vallomását e szerszám,
bármily erő villogott az acélban,
kinevette őt a cérna kacéran:
- Hogy tartsalak téged becsben,
hisz nincs még egy járműved sem!
És a gyalog tűből gúnyt imígyen űzve
hagyta, hogy a varrógép befűzze.
A félvezető kritikája az elődről
- A gramofon lejárt verkli. Régi már,
de ha néha felhúzzák, még prédikál.
Hajtogatja egyre a vén mihaszna,
amit régen bevéstek a viaszba.
Mondja, mondja mindenkinek,
amit más szájából kivett.
Soha nem is szégyellte a sorsát,
mert nem tudja, mi az önállóság.
Azt sem tudja, mi az, hogy saját szó,
saját szó,
saját szó -
pattogta a szép új lemezjátszó.
Cenzúra
Egy korántsem jámbor
olló megszédült saját hatalmától.
Ilyesformán döntött végül:
legjobb lesz, ha öntörvényt ül,
s a gazdája elől egyre bujkálva,
el is vágta, bármi került útjába.
Sajnos, egyszer meglátta e róla szóló verset,
A híres légy
A becsvágyó legyet vonzotta a hírnév.
"Mi lenne", gondolta, "hogyha én is írnék?"
Belépett egy könyvtárba,
s mert hevert ott egy könyv tárva,
hogy elérje a nemes célt,
belebújt és keresgélt.
Addig-addig kutatott,
becsukták a kötetet,
s célba jutott törpe lénye:
bekerült egy költeménybe.
Epigramma
Az az okos tán,
aki az elveit feladja.
De csak a postán.
Az az okos tán,
aki mindig alul marad.
De csak a rostán.
Rózsa
Szirmaival hivalkodik a hiányos önismeret,
s ágairól mindenfelé szúrós, hegyes tövis mered.
A pályafelvigyázó dala a szép bakterlányhoz
Ahogy kecses lépted lesem,
Olyan vagy te, szép kedvesem,
Akár egy bakter.
Ó, csak kissé volnál néger,
Be szép lennél, nem hinnéd el,
Avagy kormos, legalább.
Ahogy látlak, szép szerelmem,
Kedvem támad szétszerelnem
Téged, akár a váltót!
Síni baba, szeress belém,
Síni baba, nevess felém.
Síni baba, úgy szeretlek én;
Síni baba, kérlek, légy az enyém!
Ott a sínek között állván
Csinos vagy, mint Kandó Kálmán,
Benned a szem a fór.
Völgyön innen, hegyen túlnan
Úgy követlek, mint a Pullman
Hálószakasz.
Cseppet sem kell ingadoznom,
Stabil vagyok, mint a mozdony,
Vagy tán még stabilabb.
Ring a lelkem, mint a csolnak,
Hogyha felénk krampácsolnak,
Jaj, az csuda jó.
Fennen szárnyalsz, büszke hattyú,
Szép vagy, mint egy gőzdugattyú,
Amint ide-oda jár.
Mondd, hogy ellenedre nem tett,
Mikor egymásnak teremtett
Minket az Állomásfőnök!
Síni baba...
Antimaszkulin blues
Egy ifjú szende szűz
Nem érti még,
Mi nyűg a rémes férfinép,
A szíve hozzá húz.
De minden szép remény
Majd szertehull,
Ha férjhez adják álnokul:
Antimaszkulin Blues.
A csapodár hím
Bekebelez, ham,
Ha epedőn érte lángolok,
Ha szerelem kell,
Hazudva linkel,
Vagy vadul és durván rámmorog!
Mindegy náluk az,
Hogy andalúz,
Kóbor ír, vagy sanda grúz:
Antimaszkulin Blues!
A hím úgy les reád,
Mint vad hiúz,
Tőrbe csal, vagy csőbe húz:
Antimaszkulin Blues!
Csak öt rövid perc,
Öt iszonyú perc,
Csak annyi volt itt a mézeshét,
Avagy talán tíz,
De keserű íz
Azóta már minden édesség!
A hím úgy les reád,
Mint vad hiúz,
Tőrbe csal, vagy csőbe húz:
Antimaszkulin Blues!
Boci boci kánkán
Rögeszméje minden ifjú tehénnek,
Hogy egy költözéssel mindent elérhet!
És kimondom ahelyett, hogy kertelnék:
Vonzza őt a boltban árult tejtermék.
Booóci, boci, boci, tarka,
Néki se füle, se farka.
Így ma oda megyünk lakni,
Ahol tejet kapni.
Kínai vacsora
Egy liaoningi háziasszony
Sietett haza, hogy vacsorát kotyvasszon.
Kapkodott, és mire a családja meggyütt,
Mirelitet forralt... a dobozzal együtt!
Mentegetőzésre talált ki terveket,
Vallomást tenni, mit aztán elvetett,
Mert dicsérni, faggatni senki se győzte,
Mit tett, hogy ennyire megjavult a főztje?