Hol élt, hol nem élt, élt egyszer egy tenyeres-talpas, akit mindenki Piroskának hívott, holott a neve ez volt: özvegy Bödönvári Kisztihandné Makramé Vanília.
Volt ennek a tenyeres-talpasnak egy nagymamája, aki apró termetű volt, mindössze egy méter negyven, olyannyira, hogy igazából nem is nagyon lehetett nagy mamának hívni, kismamának viszont már hatvan éve nem lehetett hívni; kisanyámnak pedig nem illett hívni.
Piroska apja postás volt, illetve ezt nem így kellene mondani, hanem úgy, hogy Piroska apja a postás volt. De mivel erről az apja nem tudott, nem volt semmi baj.
Egyik nap a nagymamát megtámadták a Bac Ilusok, így Piroska apja elhatárolta, hogy küld neki bórt és kalácsot. Rögtön körül is nézett a szobában, de az nem volt világos, hogy hogyan lehet egy szögletes szobában körülnézni.
A szoba egyébként igen rendetlenül volt berendezve. A sarokban egy heverő állt, ami furcsa, mert ha áll, akkor mért heverő, egyébként sem igazán áll, mert ha felállítanánk, akkor nem lehetne heverni rajta, de meg nem is lehet feltámasztani, mert még nem döglött meg. Az asztalon ott tele volt a fon. Voltak még puskába való tárak, melyek összességét nem nevezzük tárlatnak; annak a képek összességét nevezzük, amit nem hívhatunk képletnek, mert akkor a székek összességével nagy bajba kerülnénk.
Piroska apja tehát egykettőre a szóba került, és bór meg kalács került a gyapjas kendővel letakart kos árba, és annak terhével Piroska elindult, de ettől még nem lehetett őt terhesnek nevezni, sőt, terheltnek sem.
Piroska, bár nem volt hímnemű, az ős vényen baktatott, amikor megjelent a Farkas. A farkas különben nem csak farkas volt, hanem szemes, nyakas, sőt, szőrös is. De nevezhetnénk lábasnak, fülesnek, vagy fogasnak is, de ehelyett ordasnak nevezzük, pedig ordja nem is volt.
"Ön ki maga?" kérdezte Piroska.
"Iván Turgenyev, klasszikus orosz író", válaszólta a Farkas, mert jobb nem jutott eszébe.
"Mért ilyen nagyok a szemei?" kérdezte Vanília.
"Basedowos vagyok", felelte a ragadozó irodalmár.
"Mért olyan nagy a füle?"
"Mert nagyot hallok."
"Mért olyan nagyok a fogai?"
"Mert meg foglak enni", mondta Turgenyev, a Farkas, és nekilátott, sőt, nekiesett, és amikor nekilátott, akkor se látott, se hallott. Piroska pedig fogyásnak indult, sőt, el is fogyott.
Ezekután az ordas azt tette, amit Scott kapitány, mikor meglátta Amundsen zászlaját: sarkon fordult.
Jókora halat fogott még régebben a toportyán a tó partján, ez a hal pedig a víziló és a csikóhal kereszteződéséből származó úgynevezett ló-hal volt. Mivel a hal is állat, ennek is volt álla, mégpedig igen nagy csontból. Ebből faragott magának egyfajta korcsolyát a farkas, mivel több fajtát nem tudott. Ezt a korcsolyát öltötte most fel, így elmondhatjuk, hogy lóhal állában igyekezett az apró nagy mama háza felé, akinek bár háza volt, mégsem volt már házas, de azért nevezhetjük épületes egyéniségnek.
Ezt a nagy mamát a Farkas meglátogatta, sőt megnézegette, és megkóstolgatta, bár a szavatossága már lejárt.
És itt a vége a történetnek, helyesebben a másik vége, hiszen az egyik vége(amely innen nézve a másik) a történet elején van. El lehet futni véle, de azt hiszem, érdemesebb nélküle elfutni.
Interjú a börtönigazgatóval, miután minden rab megszökött RIPORTER: Igazgató úr, az ön által vezetett börtönből a rabok az utolsó szálig megszöktek. Mi ennek a magyarázata?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Ezt csak egyféleképpen tudom magyarázni: azzal, hogy nyilván összebeszéltek. Azt csaknem elképzelhetetlennek tartom, hogy ennyi ember mind véletlenül ugyanakkor szökjön meg!
RIPORTER: Ez egy nagyszabású botrányt okozott országszerte, azért is kértem ezt az interjút. Mondja, előfordult már ilyen azelőtt?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Még nem. Ez az első alkalom hogy maga meginterjúvol.
RIPORTER: Úgy látom, eléggé higgadtan veszi a dolgot.
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Kérem megszöktek, hát megszöktek. Ezért én nem ítélem el őket.
RIPORTER: Nem ítéli el őket ezért?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Nem. Inkább gyilkosságért, betörésért és rablásért ítélem el őket.
RIPORTER: Tulajdonképpen hány rab szökött meg?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Nem tudjuk. Nem voltunk ott, amikor megszöktek.
RIPORTER: De azt nem tudja megnézni, hogy a szökés előtt hányan voltak bezárva???
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Ja? De azt igen.
RIPORTER: No és mondja el nekünk, hogyan sikerült megszökniük?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Nagyon jól sikerült. Fogalmunk sincs, hogy most hol lehetnek.
RIPORTER: De milyen módszerrel szöktek el?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Utólag kiderült, hogy az egyik elítélt alagutat ásott a cellájából az udvar közepéig.
RIPORTER: Igen, jövetelemkor láttam egy hatalmas, kerek lyukat az udvar közepén. Ez maguknak nem tűnt fel?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: De igen, de mikor kérdőre vontuk az illetőt, kielégítő magyarázatot adott.
RIPORTER: Mit mondott, mit ás?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Szökőkutat.
RIPORTER: Egy ilyen nagy alagút ásása nyilván hosszú időt vett igénybe. Nem vettek észre ezalatt semmi gyanúsat?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Az feltűnt, hogy az illető szülei légkalapácsot hoztak be neki, de azt állították, hogy születésnapjára hozták.
RIPORTER: No és ez nem volt furcsa maguknak?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: De igen, mert a születésnapja négy hónappal ezelőtt volt.
RIPORTER: Fel voltak fegyverkezve a rabok?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Többen igen. Azért kerültek börtönbe.
RIPORTER: No és a rabok megtámadták az őröket?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Szerencsére nem. Nyilván úgy döntöttek, hogy inkább megszöknek.
RIPORTER: Az ügyeletes börtönőrt nem büntették meg?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Nem. A börtönőr jól látta el a feladatát: a börtön még mindig itt van!
RIPORTER: Mondja, nem fél, hogy ilyen eset a jövőben is előfordulhat?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Nem félek.
RIPORTER: Mert lehetetlen, hogy az eset megismétlődjön?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Nem lehetetlen. Csak én nem félek.
RIPORTER: No és a szökés milyen következményekkel járt?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Az eseménynek jó oldala is van: állami kitüntetést kaptunk.
RIPORTER: Kitüntetést?!
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Igen! Elnyertük a legjobb magaviseletű börtönnek kijáró plakettet. Amióta itt nincsenek rabok, sokkal ritkább a kábítószer és a verekedés.
RIPORTER: No és nem aggódik, hogy most egy sereg elvetemült bűnöző szabadon garázdálkodik?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Én nem aggódom. Ide biztosan nem jönnek vissza.
RIPORTER: És mit terveznek a szökött rabok előkerítése ügyében?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Túljárunk az eszükön! Anékül, hogy értesítenénk őket, hivatalosan mindenkit szabadlábra helyezünk, úgyhogy végeredményben senki sem szökött meg!
RIPORTER: És mik a tervei a jövőre nézve?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Szerintem az lenne a legjobb, ha az ártatlan embereket zárnánk be. Így hatékonyan elkülönítjük őket a bünözőktől, és mivel ezek becsületesek, nem kell félnünk, hogy szökést terveznek. Ügyelnünk kell, mert a hatóságok szigorúan megfenyegettek.
RIPORTER: Igen? Mivel?
BÖRTÖNIGAZGATÓ: Ha még egyszer ilyen botrányt okozunk… Bezárják a börtönt!
Galand a tengeren
Fahab kapitány bukta volt egy bálnavagány hajón, a kontyában. Ha jól emlékszem, ez egy versben volt, fönn halóztak a hideg Sorvég-tengeren. Egy szép napon (meglehet, csöpögött kissé az eső) éppen egy kondérra akarta visszatenni a fedélzetet, az övében ott függött a Mellvilla, mikor a párduckosárban figyelő őrszem így kiáltott: "Ott fúj! Ott fúj!" és a mundérban rokokó ételre matatott. A pálmavadászok már mindent tudtak.
Beültek a kis csajkáikba, és evőzni kezdtek a cetli felé. Csakhamar ki kellett tenni a táblát: A LEVEGŐ MEGTELT IZGATOTT FÉRFIHANGOKKAL. Ekkor szakállas cigányokat kezdtek hajigálni a málna oldalába. Mikor ezt befejezték, hangos kiátkozásra lettek figyelmesek. Egy pillanat múlva látható lett egy öregember, aki úgy ordított, ahogy a bálna torkán kifért: "Ne jőjjetek!", kiabálta, "Ez lakott merület!"
"Na és?" kérdezte vissza Fahab, majd hirtelen gátfutó rajta a gondolat, hogy ha már társalgásba elegyedett ezzel az emberrel, illene meg is látogatnia. Ezért hirtelen elhatározással beleesett a kócleányba.
"Jőjjön beljebb", szólt az öreg, és kinyitotta a csapóajkát. Rögtön benn is volt.
A bálnában körülnézve kissé hiányosnak tűnt a bútorzó. Körös-körül bordásfalak voltak, hátul könyvesporc. A sarokban jóntatószék állt.
"Az minek?" kérdezte Fahab. "Hogy jobban menjen a jónás", felelte a töpörödött. "hisz én voltam neki az első áldozat."
"Egész nagy rakása van", jegezte meg a kapitális, immár szárazon.
"Bizony", mondta a jónás piszkén. "Egy szoba hal."
"És levegős?"
"Tavaly sokat kellett szellőztetni", bólintott. "tavaly még dohányzott a málna."
A tengeri körülnézett. "Kivenném", mondta.
"Sajnálom", felelte a staféta. "nem kiadó."
"De én magát akarom kivenni", gondolta a kapitány, de meggondolta magát. Különben is a bálna úgy érezte, hogy a buktának azonnal távoznia kellett.
A név hatalma
- Mi van, Komondor néni?
- Jaj, fiatalúr, jőjjön gyorsan, segítsen, elvitték a Bélát!
- Mi az, hogy elvitték? Emberrablók? Mi történt?
- A hatóságok.
- Milyen hatóságok?
- Nem tudom én, valami egyenruhás ember. Hurkot dobott a nyakába és betette egy teherautóba.
- De mit mondott, miért?
- Hát hogy nem lóg a nyakában az ebadó. Meg az oltás.
... A sintérnél ...
- Maga a sintér?
- Én vagyok, miben segíthetek?
- Maga megőrült! Elvitte a szomszédomat!
- Úgy érti, a szomszéd kutyáját?
- Nem, a szomszédomat!
- Olyat kérem mi nem teszünk. Nyilván téved.
- Dehogy tévedek! Ide hallgasson, behoztak ide valakit ma délelőtt tízkor?
- Egy komondort.
- Ez az! Hol van?
- Abban a ketrecben, egy széken.
- Mit csináltak vele??
- Adtunk neki egy könyvet, azt olvasta egy darabig. Most egy csontot rág.
- De hát ez egy ember! Nem látja?
- Én kérem csak annyit tudok, hogy valami komondor.
- De hát ez beszél!
- Hát ez az, ez csak súlyosbítja a helyzetet.
- Hogyhogy?
- Kérdeztük, hogy ki, azt mondta, komondor.
- Komondor, az csak a neve!
- Tudom. Az asztalnak meg asztal a neve.
- De hát ez széken ül! Szemüveget visel! Zakó van rajta!
- Engem ilyen trükkökkel már nem lehet becsapni.
- Na de miért hozta be??
- Nem volt rajta póráz. Még csak nyakörv sem. Nem lóg rajta az ebadó meg az oltási bizonyítvány. És megharapta a segédemet.
- De nem nézték meg az igazolványát?
- Megnéztük. Az volt benne, hogy Komondor.
- Aha. Rendben van. Nos, eressze el!
- Azt én nem tehetem.
- De teheti, ha egy bíró rendeli el.
- Bíró?
- Igen, én egy bíró vagyok.
- Tudja ezt igazolni?
- Persze. Nézze meg a jogosítványomat: Bíró János.