Nyitány
Egy királylány, ki már nem volt éppen angyal,
találkozott egyszer egy csúf kis varanggyal.
A rút béka láttán szaporábban légzett,
tudta, mesék terén lévén igen képzett,
hogy ez az a herceg, akibe a feslett
vasorrú bába egy napon szerelmes lett,
viszont a királyfi nem szerette viszont,
érezvén iránta rettenetes iszonyt.
Nem nyelte le a csúf banya ezt a békát,
szegény királyfinak sosem hagyott békét,
s bosszút állt a fondor, a gonosz csoroszlya,
szegényből varangyot varázsolt orozva.
Addig tart e szörnyű kétéltű állapot,
míg egy csók nem éri a csúf kis állatot.
S bár a setét sors, mely a hercegre rászállt,
meghatott több királyt, s számtalan sok császárt,
segítőkész nőre, bárhová barangolt,
nem talált sehol, mert oly ronda varangy volt.
Csakhogy a királylány az említett kertben
épp azért sétált oly szomorú-leverten,
mivelhogy csúnya volt, s öreg is erősen,
hogy elvenné bárki, nem hitte már ő sem.
Így hát a varangyban látta szíve hősét,
s tudta, hogy eljött a végső lehetőség.
"Varangyom", kiáltott, "kicsiny szívem szeret!"
S az ugrálva menekvő béka után eredt.
"Szent isten", szólt emez, "még beér a rusnya,
s helyzetem e csóktól válna kritikusra.
Holtig megmaradnék hüllőszerű lénynek,
hisz mellette lennék hidegvérű tényleg!"
Ámde késő volt már, sorsa végül betelt:
fejére a vénlány jó nagy puszit lehelt.
El is tűnt rögtön a nyálkásbőrű béka,
s ott állt egy agg király deli ivadéka.
Ránézett a lányra, s búsan így kesergett:
"Mért minden ronda nő éppen engem kerget?!
Nem tudok örülni átkomnak oszoltán:
ember vagyok megint, s van egy új boszorkám!"
1. Variáció
Béka: Bocsánat, itt a vége a mocsárnak?(kinéz a nézőtérre, innen gyakorlatilag a nézőkről beszél) Aha, ez már a fertő. Lejjebb már nincs, itt végződik a lejtő.
Ide mindenki azért jön, hogy a páston királylányt meg herceget lásson. Itt mind a rangomra utaznak, az kellene ennek a kupacnak. Egy elvarázsolt királyfinak nincsen magánélete. A mocsár leskelődő fotósokkal van tele. És itt a kiváncsi köznép, akivel naponta megütköznék, ha hagynám, hogy itt lógjon a nyakamon, mert vonzza a hatalom.
Azon csámcsognának, hogy ki a szabászom, hogy szúnyogra hogyan vadászom, és attól duzzadna a
bulvár-lapjárat, hogy hány ebihal mondhat az apjának.
Hát ezért maradtam én is a tóban. Mármint: inkognitóban! Nekem aztán jöhet a királylány, trónust meg koronát kívánván! Kissé átlátszó a mese. Hiába mos a mocsár levese, tudja ám, hogy nem egy állatot csókolgat, akit sáros hullámok lócsolnak(sic!), hanem, becsvágytól furdalva, a legrangosabb herceget az udvarba'. Üldöz minden trónörököst, aki a mocsárban kinn terem, mindegy, hogy kattannánk-e a Tinderen! Ez csak érdekvezérelt párkapcsolat. Hát összeszorítom az állkapcsomat, és bár a magány a lelkemben tombol, egy szót sem ejtek a származásomról. Csak akkor pusziljon meg a beste, ha a lelke és a teste igazán szeret engem, saját, egyébként vonzó személyiségemben.
Ezért valódi varangynak adom ki magamat, mert ha puszit kap egy ilyen sötétzöld daganat, abban a románcban a törtető önérdek biztos nem tömérdek! Társaságban tehát játszom a békát. De egyedül a lelkem magasabb régiókba lép át, hogy egy nemesebb életről mélázzon, míg a posványban szétázom. Ettől lettem egy kétes értékű kétéltű skizofrén lélek, ilyet még kimondani is félek. Fagyos agyagos élet ez, ami minden lehetőséget kicsire méretez.
De hiába sikerült az életem magányosra, valami még ezt a partot is alámossa: nem felelnék meg egy emberi arának, de a békák vonzónak találnak! Nyugtot sohasem találhatok, futok, hogy lerázzak egy csomó ajánlatot! A víz alól sok kerge békanő kerget fel, konkrét házassági tervekkel! De mikor kinn vagyok a vízből, és a zöld színű fattyak magamra hagytak, a szemem a kíntól már kifelé dülledt. Szenved a herceg, mikor egyedül lett!
(zene: az elvarázsolt herceg panaszai)
Hah! De általános zoológiai egyezmény, hogy, ha lenne fülem, akkor most hegyezném. Valaki erre közeleg! Ilyen jelenséget a geometria mond el már: lépéseinek vektora énfelém konvergál. Ó! A ruhája tarkább, mint a szivárvány. Nyilván egy jól menő királylány!
Lány: Halló, hüllő! Ó! Nem te vagy az a tökös kis trónörökös, Nyomorult, avagy Második Zsolt, akit egy banya békává varázsolt?
Béka: Deehogy... Csekélységem itt egy közrendű béka, amilyet ezrével terem a környék zsombéka.
Lány: Igen? Akkor elárulnád, a mocsárban mit keres egy ilyen főrendi cvikkeres? A monokli a rangodat kell, hogy jelentse...
Béka: Ez... ez csak békalencse... S most, mivel nyilván undort érzel irántam, el is tűnök az ellenkező irányban.
Lány: Torpanj meg, kedves nyálkásbőrű utálat! Nehogy már én fussak utánad! Ha kinyitnád a szemedet nézés céljából, láthatnád, hogy itt egy érző szív téblábol! Hát nem veszed észre, te állat, hogy hangomban rezeg a sajnállat(sic!)? Még románcra is utalnak bizonyos jelek... engedd, hogy megismerjelek! Milyen volt a gyerekkorod?
Béka: A béka születése nem kevés petés meglepetés. Egy lárvaházban jöttem a világra, ragacsos burkomat kirágva. Kétezer bátyám osztozott minden élelmen, amit a poshadt kosz hozott. Fél éven át egy pocsétás mocsárban tocsogva süppedtem a kocsonyás mocsokba, ameddig csak a láp feneke engedi...
Lány(kissé rosszul van): Oah... Mélyen emberi...
Béka: Úgy találja? Én meg már azt hittem, a béka se... süppedhet alábbra... De miért lett zöld az arca?
Lány: Ez ne zavarja... Egy ilyen családszerető béka a lápvidék ajándéka!
Béka: Esélyeim óvatosan bemérve ön okot ad némi reményre.
Lány: Bár önt amfibiózus hajlamokkal verte meg a természet, a királylány ennyit elnézhet, mert ápoltnak tűnik az utolsó tetűig, és vonzó, mint Gonzo.
Béka: Ön egyenesen bátorít. Tán megrészegült a láptól itt.
Lány: Megrészegültem, de nem a láptól, kis bestiám. Pedig nem vagyok könnyűvérű, mint egy pesti lány.
Béka: Jobb, ha leteszem az óvadékom. Ön kissé lobbanékony. Az agyamban az a sejtelem fészkel, hogy önhöz csatolva egy képzett tűzszerész kell.
Lány: Áthatolsz védelmi falamon. Mit tegyek, feladom! Hasztalan tovább mérlegelnem. Nem lázadok tovább a végzet ellen. Beléd szerettem lazán!
Béka: Igazán?! De biztos benne? Hihetek végre a fülemnek?!
Lány: (hirtelen tárgyilagos) Hát annak nem. A békák anélkül születnek.(megint szenvedélyes) De már szilárd vagyok, mint a szelemen. Ez az igazi szerelem.
Béka: Hiába, van még rendes nő a monarchiába'... Csakhogy sok igazság lakozik ama véleményben, hogy nem forró a vér e véredényben. Egy varangyos, ha lángol, maximum langyos.
Lány: Ugyan, ne légy idegebb az idegnél! Nekem imponál a hidegvér. De az én vérem forró, mint Zorro! Mint egy vad, heves, fortyogó bableves! Mint kanásztanya egy füstös tábortűzzel, ami szúnyogot és sok más égi vándort űz el!
Béka: Végre! Végre látom, hogy szeretnek! És ezúttal nem csak rántott szeletnek! A félelem akkor is meggátol, hogy egy csókot kérhessek maggától(sic!)...
Lány: Értem a kifinomult célzást! Régóta mondogatom én már olvadozva, hogy a porontyokat nem a gólya hozza...
Béka: Gólya, az viszi!!!
Lány: Mmmm, ez baki volt, mi más! Ami nekem családi öröm, neki légitámadás. De nem baj. És most, hogy végzetünk beteljen...
Béka: ...Kész, hogy nyálkás fejemre nagy puszit leheljen?
(zene)
Lány: Tessék. Ez nekem mesés kötelesség.
Béka(Komótosan leveszi a békajelmezt, alatta királyfi): Ah! Itt hagyom a sarat. Evolúció egy szempillantás alatt!
Lány: Hú a francba, hát menő a pasi mégis! Akkor átváltozok én is!(a királylány ruhája alatt cselédruha lapul)
Béka: Maga... maga nem királylány?
Lány: Királylány, herceg! Nincs itt efféle díszes társaság! Az államformánk köztársaság! Hát mit gondolsz, mért ilyen jó parti egy hozzád hasonló tóparti? Vagy ezer békát össze-vissza nyálaztam, mire téged kifogtalak szárazban! Na gyerünk, fiam, ints annak a hatlovas taxinak. Nehogy má' lekéssük a lagzimat!
Ide mindenki azért jön, hogy a páston királylányt meg herceget lásson. Itt mind a rangomra utaznak, az kellene ennek a kupacnak. Egy elvarázsolt királyfinak nincsen magánélete. A mocsár leskelődő fotósokkal van tele. És itt a kiváncsi köznép, akivel naponta megütköznék, ha hagynám, hogy itt lógjon a nyakamon, mert vonzza a hatalom.
Azon csámcsognának, hogy ki a szabászom, hogy szúnyogra hogyan vadászom, és attól duzzadna a
bulvár-lapjárat, hogy hány ebihal mondhat az apjának.
Hát ezért maradtam én is a tóban. Mármint: inkognitóban! Nekem aztán jöhet a királylány, trónust meg koronát kívánván! Kissé átlátszó a mese. Hiába mos a mocsár levese, tudja ám, hogy nem egy állatot csókolgat, akit sáros hullámok lócsolnak(sic!), hanem, becsvágytól furdalva, a legrangosabb herceget az udvarba'. Üldöz minden trónörököst, aki a mocsárban kinn terem, mindegy, hogy kattannánk-e a Tinderen! Ez csak érdekvezérelt párkapcsolat. Hát összeszorítom az állkapcsomat, és bár a magány a lelkemben tombol, egy szót sem ejtek a származásomról. Csak akkor pusziljon meg a beste, ha a lelke és a teste igazán szeret engem, saját, egyébként vonzó személyiségemben.
Ezért valódi varangynak adom ki magamat, mert ha puszit kap egy ilyen sötétzöld daganat, abban a románcban a törtető önérdek biztos nem tömérdek! Társaságban tehát játszom a békát. De egyedül a lelkem magasabb régiókba lép át, hogy egy nemesebb életről mélázzon, míg a posványban szétázom. Ettől lettem egy kétes értékű kétéltű skizofrén lélek, ilyet még kimondani is félek. Fagyos agyagos élet ez, ami minden lehetőséget kicsire méretez.
De hiába sikerült az életem magányosra, valami még ezt a partot is alámossa: nem felelnék meg egy emberi arának, de a békák vonzónak találnak! Nyugtot sohasem találhatok, futok, hogy lerázzak egy csomó ajánlatot! A víz alól sok kerge békanő kerget fel, konkrét házassági tervekkel! De mikor kinn vagyok a vízből, és a zöld színű fattyak magamra hagytak, a szemem a kíntól már kifelé dülledt. Szenved a herceg, mikor egyedül lett!
(zene: az elvarázsolt herceg panaszai)
Hah! De általános zoológiai egyezmény, hogy, ha lenne fülem, akkor most hegyezném. Valaki erre közeleg! Ilyen jelenséget a geometria mond el már: lépéseinek vektora énfelém konvergál. Ó! A ruhája tarkább, mint a szivárvány. Nyilván egy jól menő királylány!
Lány: Halló, hüllő! Ó! Nem te vagy az a tökös kis trónörökös, Nyomorult, avagy Második Zsolt, akit egy banya békává varázsolt?
Béka: Deehogy... Csekélységem itt egy közrendű béka, amilyet ezrével terem a környék zsombéka.
Lány: Igen? Akkor elárulnád, a mocsárban mit keres egy ilyen főrendi cvikkeres? A monokli a rangodat kell, hogy jelentse...
Béka: Ez... ez csak békalencse... S most, mivel nyilván undort érzel irántam, el is tűnök az ellenkező irányban.
Lány: Torpanj meg, kedves nyálkásbőrű utálat! Nehogy már én fussak utánad! Ha kinyitnád a szemedet nézés céljából, láthatnád, hogy itt egy érző szív téblábol! Hát nem veszed észre, te állat, hogy hangomban rezeg a sajnállat(sic!)? Még románcra is utalnak bizonyos jelek... engedd, hogy megismerjelek! Milyen volt a gyerekkorod?
Béka: A béka születése nem kevés petés meglepetés. Egy lárvaházban jöttem a világra, ragacsos burkomat kirágva. Kétezer bátyám osztozott minden élelmen, amit a poshadt kosz hozott. Fél éven át egy pocsétás mocsárban tocsogva süppedtem a kocsonyás mocsokba, ameddig csak a láp feneke engedi...
Lány(kissé rosszul van): Oah... Mélyen emberi...
Béka: Úgy találja? Én meg már azt hittem, a béka se... süppedhet alábbra... De miért lett zöld az arca?
Lány: Ez ne zavarja... Egy ilyen családszerető béka a lápvidék ajándéka!
Béka: Esélyeim óvatosan bemérve ön okot ad némi reményre.
Lány: Bár önt amfibiózus hajlamokkal verte meg a természet, a királylány ennyit elnézhet, mert ápoltnak tűnik az utolsó tetűig, és vonzó, mint Gonzo.
Béka: Ön egyenesen bátorít. Tán megrészegült a láptól itt.
Lány: Megrészegültem, de nem a láptól, kis bestiám. Pedig nem vagyok könnyűvérű, mint egy pesti lány.
Béka: Jobb, ha leteszem az óvadékom. Ön kissé lobbanékony. Az agyamban az a sejtelem fészkel, hogy önhöz csatolva egy képzett tűzszerész kell.
Lány: Áthatolsz védelmi falamon. Mit tegyek, feladom! Hasztalan tovább mérlegelnem. Nem lázadok tovább a végzet ellen. Beléd szerettem lazán!
Béka: Igazán?! De biztos benne? Hihetek végre a fülemnek?!
Lány: (hirtelen tárgyilagos) Hát annak nem. A békák anélkül születnek.(megint szenvedélyes) De már szilárd vagyok, mint a szelemen. Ez az igazi szerelem.
Béka: Hiába, van még rendes nő a monarchiába'... Csakhogy sok igazság lakozik ama véleményben, hogy nem forró a vér e véredényben. Egy varangyos, ha lángol, maximum langyos.
Lány: Ugyan, ne légy idegebb az idegnél! Nekem imponál a hidegvér. De az én vérem forró, mint Zorro! Mint egy vad, heves, fortyogó bableves! Mint kanásztanya egy füstös tábortűzzel, ami szúnyogot és sok más égi vándort űz el!
Béka: Végre! Végre látom, hogy szeretnek! És ezúttal nem csak rántott szeletnek! A félelem akkor is meggátol, hogy egy csókot kérhessek maggától(sic!)...
Lány: Értem a kifinomult célzást! Régóta mondogatom én már olvadozva, hogy a porontyokat nem a gólya hozza...
Béka: Gólya, az viszi!!!
Lány: Mmmm, ez baki volt, mi más! Ami nekem családi öröm, neki légitámadás. De nem baj. És most, hogy végzetünk beteljen...
Béka: ...Kész, hogy nyálkás fejemre nagy puszit leheljen?
(zene)
Lány: Tessék. Ez nekem mesés kötelesség.
Béka(Komótosan leveszi a békajelmezt, alatta királyfi): Ah! Itt hagyom a sarat. Evolúció egy szempillantás alatt!
Lány: Hú a francba, hát menő a pasi mégis! Akkor átváltozok én is!(a királylány ruhája alatt cselédruha lapul)
Béka: Maga... maga nem királylány?
Lány: Királylány, herceg! Nincs itt efféle díszes társaság! Az államformánk köztársaság! Hát mit gondolsz, mért ilyen jó parti egy hozzád hasonló tóparti? Vagy ezer békát össze-vissza nyálaztam, mire téged kifogtalak szárazban! Na gyerünk, fiam, ints annak a hatlovas taxinak. Nehogy má' lekéssük a lagzimat!
2. Variáció
Béka: Én aztán leshetem, hogy csókos változás essen a testemen! Hiába, a béka a lápvidék okádéka. Az benne a legrosszabb, hogy undok. Elcsúfítja a grundot. Van rá pár adat, hogy e zöldes árnyalat, akárhány kirakatba' lenne kirakva, sose jön divatba. A dülledt szemek csak elijesztenek. Találó rá az a pár szó, hogy csúszómászó. Kimutatja akárhány teszt, hogy simán csak groteszk. Nem éppen haszonállat! A bőre nem kell paszománynak. Csontjából nem főznek enyvet, ilyet egy lóval kell tenned. A békán nincs agancs, amit egy gróf levághat a kastélyba trófeának.
De hagyjuk a külcsínt és a hasznot. Nincs köztük nemes lélek, ilyet is hiába keresgélek a lápon, ahol látom, hogy sok varangy, azaz, latinul rána ugrá'na. Az énekét mindenféleképp nehéz megkülönböztetni a huruttól, mikor buffó basszusban kuruttyol. A béka agyát a tudomány hullámai nemigen mossák. Ha csak meghallja, hogy elektromosság, máris rángatózva vágja magát egy sánta pózba. A béka nem egy ész. Nincs köztük Nobel-díjas vegyész, ahogy a lápon léptetett, nem talált fel egyetlen képletet, és teljesen kába a matematikába'. Tehát kívül is, belül is ellenszenvet szít és taszít.
Én pedig, akármerre barangoltam, még ezek közt is a legrondább varangy voltam. Közel vagyok, mint Pesthez Ljubljána, hogy az öngyűlölők klubjába lépjek, mert az öngyűlölet vonzó egy képlet az elvarázsolt hercegnek, aki a helyzettel korántsem henceghet.
Bezzeg emberkoromban, máskor, milyen szép lennék az iszappakolástól! De erről az a tény ledumá't, hogy így kapok reumát. Megtámadja a nedvesség minden ízületemet, amire állandó víz ülepedett.
Így olyan ronda vagyok állatnak, hogy szabadon inzultálhatnak. Az életem csupa akció: tegnap egy férfi kergetett, ma-nő-ver! A gyerekek meg agyoncsaptak kővel! Még szerencse, hogy a béka kétéltű.
Jó kis átkot küldött az a bányarém banya rám! Túladnék kincstáram minden aranyán, ha lenne egy ellenboszorka, akinek egy szavára a rontás szertefoszolna. Vagy keressem meg, ha lehet, a helyet, ahol az eredeti vajákos pribék ül, hátha kibékül? Azt már mégsem! Inkább kínlódok nemesen, de boszorka előtt hasra nem esem, mert bennem a hercegi gőg bőg. Önérzetemre árnyékot nem vetek. Inkább szenvedek.
(zene)
Ohó, de itt egy karakán királylány közeleg, a nyavalygást majd folytatom legközelebb. Dúlt agyamban titkos remény tombol: ő kiszabadíthat varangy-mivoltomból! Ez nekem felettébb jól esnék...
Lány: Jó estét. Ha cseppet sem tévedek, e réveteg, sőt kókatag káka-tag egy bús, de kalandos sárréti varangyos.
Béka: De téved! Téved! Ön előtt egy előkelő, deli, mesebeli Grál ugrál! Ne feledje, hogy csalárd a látszat, minden véleményt átszab. Higgye el, én valójában szép vagyok, és nyalka...
Lány: Maximum nyálka!
Béka: Hah! Kidőlök, mint egy platán, e sértés hallatán! Még a mocsárban is megdermedt a dudva riadtan. Ön szörnyen udvariatlan.
Lány: Kérem, méghozzá kérve, hogy ne értsen félre. Igazán jól mutat a fejére rácsatolva ez a kedvesen széles tápcsatorna. Ön békának imponáló küllemre. A szeme is szépen ki van dülledve.
Béka: Tudom, mi okozza a polémiát: a hely, ahol élni lát. De lássa be, hölgyem, egy mocsár piszkától sáros lenne Brecht is, vagy Piscator, a helyzetet erősen árnyalja, hogy a bőrömet sár nyalja. Csúnya lenne maga Trisztán, ha itt élne az Alduna piszkán!
Lány: Akkor beszélgessünk egy kicsit, majd kisvártatva sort kerítünk egy közelebbi vizsgálatra.
Béka: Kérem, hagyjuk ezt. Tudom, hogy igazak a rólam szóló élcek: jelenlegi formámban nem vagyok délceg. Engem senki nem mondana csinosnak. A látványom miatt már sok gyomort kimostak.
Lány: Ugyan, szerintem nincs oka panaszra. Szép nagyra megnőtt a mocsarat dagasztva.
Béka: Semmit sem tagadok. Dagadok!
Lány: Akkor meséljen. Érdekelne a békai pálya gasztronómiája, mely különlegesnek mondható több téren. Igaz, hogy maga a legyet is... röptében...?
Béka: Értse már meg, maga rémalak, én nem vagyok béka e szőrtelen prém alatt!
Lány: Micsoda, maga nem valódi béka? Akkor e külsővel mi a szándéka?
Béka: Nézze, kisasszony, egy szerencsétlen varázslat folytán otthagytam a fajtám, és úgy alakultak bennem a gének, hogy tagja lettem a Békák Szövetségének. De valójában herceg vagyok...
Lány: Igazán? De, ha tényleg királyfi maga, akkor mért ilyen puha az állaga? Mégiscsak furcsa, hogy egy trónutód a mocsárban koslat, és kiadja magát szúnyogirtó kisiparosnak...
Béka: Az úgy volt, hogy egy vasorral rendelkező vajákos perszóna szerelmet vallott az ablakon felszólva. Külsőre nem volt egy csendélet, és már száz éve sem számított szendének, tehát, úriemberhez méltó modorban a hóhér kezére sodortam. Ebből rájött, hogy nem rokonszenv vezérel, ezért egy varázskört írt le a kezével. Azóta zöld vagyok, mint egy uborka, és nem tudok járni, csak aprókat ugorva.
Lány: Ez a történet kétkedésre késztet. Ilyen fejlett a génsebészet?
Béka: Ehhez kevés a biológia. A tudomány határain kell kitolódnia. Ezt csak az írástudatlan banya tudja, ha van hozzá pókháló és dudva.
Lány: Tényleg van ilyen? Nem is hittem, hogy egy szipirtyó ilyen fejlett banya volna. A varázshatást meddig szavatolja?
Béka: Addig tart e züllött hüllőszerű állapot, míg meg nem csókolnak, még mint állatot.
Lány: Addig is, a posvány felszínét taposván, ön olyan, mint egy hamisítatlan béka valódi ivadéka?
Béka: Bár ezt nem követeli a hercegnői pálya, kifogástalan a szemantikája.
Lány: Ó, akkor minden rendben van. Megnyugodva csillog fejemen az ablak. Gyere, és megragadlak. Hopp!
(zene)
Béka: Számítok rád, mint egy megnyugtató stégre. Hát megcsókolsz végre?
Lány: Egy frászt. Ne kényszeríts ilyen válaszútra. Varangyról nem ír a Káma Szutra! Különben is, hogy nyújthatnék neked kezet? Hét éve vagyok férjezett!
Béka: Tessék? De ha nincs puszi, akkor mé' kerget? Hová visz?
Lány: Uborkásüvegbe. Barométernek!
3. Variáció
Béka: E darab szerint "A hitves és a béka a természet két nagy fogyatéka". Ha! Hitves, rendben van, de hogy béka??? Ez az irodalom aljadéka. Igazából a béka: a természet ajándéka.
Tessék: tökéletes alak, és vízhatlan áramvonalak. Melyik ember színes, mint egy koráll? És melyik tud ülni, amikor áll? A békát nem bosszantják a köznapi gondok: rám sohasem kell felvarrni egy gombot! A térdeim profi térdek, ez egy békánál profitérdek, nekem nem kell hat létra, akár egy atléta, a gravitáció hiába kötne meg, magasba szökkenek, hogy fülöncsípjem a legyeket, amiket lenyelek. Kezemen a praktikus úszóhártya, ezt ma húsz tó várta, de mindet villámgyorsan átúszom, aquatikában magas a státuszom. Nem lepődöm meg, ha egyszer hivatnak, mert kiválasztott egy divatlap, csinos vagyok, ha a háttér egy tavaszi táj, vagy éppen december hava szitál. A zenebarát is kedvezőn vélekedik, ha este a békakórus énekel itt. Ilyenkor egy tavacska partjain féltékeny lenne Saljapin. Vagy gondoljunk Erkelre, a Bánk Bánban pár varangy elkelne mint szellemkórus, az emberi hangra kiváló ellenpólus. Nélkülünk aligha hízik a fizika tudástára, a kutatóra csúfos bukás várna, hisz mi mutattuk meg Voltának, hogy elektromosság hol támad.
Önérzetem pedig cseppet sem apad, ha minden királylány a béka után eped! Onnét tudom eztet, mert körlevelet menesztett a környék uralkodója, nehogy a gyerekét elvigye a gólya! Sanszomat meg még inkább emeli, hogy a szomszéd béka egy leveli. Így elsőként lestem a postába, a konkurrens hüllőket kifelé rostálva. Most elvarázsolt princnek álcázva járok a sárréti táncházba, a mocsárban tévelygő konok királyi hajadonok sorfala felé. Agyagösvényt azért koptatok, mert így sok csókot lophatok! A sok sóvár hercegnő kétségbeesve járkál a rétségben este, hogy karmuk közé kapják egy úri béka frakkját. Mókás, ahogy elvetve minden elvet, milyen hévvel kerget a sok kis bohó mohón a mohán.
(zene)
Hah! De számtalan puszit a fejemre kínálván, emitt közelg egy naív királylány!
Lány: Hú, egy varangy! Már majdnem beleléptem!
Béka: Hah! Aki engem taposna laposra, azt szétkürtölné a posta! Életemet magasra árazom: ha elhullnék, szem nem maradna szárazon!
Lány: Ön mért volna olyan híres tetem, ha megkérdezhetem? Talán a tőzeg vadhajtásainak megőrzése végett államilag védett? De lényege az állatvédelmi iparnak, hogy olyan ritkák, csaknem kihalnak. Nézzük csak... Hát, ritka ronda, azt elismerem. Ilyen talán több itt nem is terem...
Béka: Maga olyan naív és szende, nyilván nem tudja, kivel guggol szembe'! De szem előtt tartván az államérdeket, származásommal egy percig se kérkedek.
Lány: Hát azzal nem is tudna. Maga a gazok közt is legfeljebb dudva!
Béka: Megtéveszti a hely, ahol lakom... meg a külalakom. De ha attól eltekint, hogy itt áll a kertbe' kint, ahol táj van, és egyéb festészeti giccsek... na, hadd segítsek. Tó, fauna, berek... Békabőrben kóborló emberek...
Lány: Megvan! Maga békaember, mint szegény Jaqcues Cousteau! Csak ez nem látszik egy böhöm zsák kosztó'! De ne legyen a nevem Kunigunda, ha ez itt egy gumibunda. És ha lénye egy bővérű búváré, kit kalandvágya a víz alá szalasztott, hol vannak a hátán a palackok?
Béka: Visszaváltottam... Vagyis dehogyis! Csak azért, mert a mocsárban néha hempergek, ne nézzen már békaembernek! Na ide hallgasson, hátha az agyába kattan: én a koronát nem a fogorvostól kaptam!
Lány: Fogorvos? Az agyam zakatol, mint mozdonyban a katlan: ön fogorvosi célokra alkalmatlan!
Béka: Vigye el a gólya! Ennek a nőnek reménytelen akció minden absztrakció! De segítek a baján, ó nehéz felfogású haján.
Lány: Tessék?!
Béka: Segítek a baján, ó nehéz felfogású haján.
Lány: Tegezz, te szerencsétlen!
Béka: Segítek a bajodon, ó nehéz felfogású hajadon. Én egy hercig herceg voltam, akit a vasorrú bába hívott a bálba. Mint gentleman aki kifogástalanul konok, minden protézist kifogásolok. Ezért a vasorrú, ki angolul varmint, átírta Darwint. Azóta egy stég alatt lakom, és puha a külalakom.
Lány: Micsoda nagy hasáb zagyvaság. Sokat költhetett az italára, míg ezt a maszlagot kitalálta. Manapság ki vesz be ekkora hülyeséget? Nézzen a naptárra ahelyett, hogy ilyenekkel traktálna.
Béka: Vádja szúr, mint egy töviskert. De ez a történet közismert! Nem az én agyam koholta!
Lány: Menjen a pokolba. Muszáj, hogy lehűtsem. Ebből én nem hallottam egy betűt sem.
Béka: Ugye csak viccel? Mindenki tisztában van ezzel a skiccel.
Lány: Én ugyan nem!
Béka: Ezt elhiggyem? Hát nincs a könyvtárában egyetlen mese? Maga a műveltség hentese.
Lány: Könyvtár? Az meg kinek kell? Egy iskolát az ember anélkül is kibekkel.
Béka: Az ilyen emberben a kultúra elvész. Azt hiszi, hogy a Grimm csak egy nyelvész?
Lány: Ki az a Grimm, akiről karattyol? Nehogy má' leckéket vegyek egy varangytól!
Béka: Szóval barbár és tudatlan. Ennek én hiába ugattam! Értse meg, egy hozzám hasonló zöldesbarna állat királyfivá válhat, és akkor minden el van boronálva: magának trónja lesz és koronája. Ha olvasna, tudná, maga liba! Csak meg kell csókolnia.
Lány: Csókolja a ménkű! Kellett nekem erre lézengnem, hát mégis, minek néz engem?
(zene)
Béka:
Mindig is megvetettem
A félreismerhetetlen
Tudatlanság jeleit.
Bizonyítja ez a lány:
Olvasottság, tudomány
Veszett fejsze nyele itt.
Lány:
Nem vagyok én Edison,
Avagy Einstein, de bizony
A szüleim királyok.
Ezzel mindjárt szerényen
Szemlesütve beérem,
Többet nem is kívánok.
Béka:
Inkább vagyok béka
Mint analfabéta!
Lány: Nyughasson, maga lekibeteg! Én most eltipegek. Maradjon a dudvás terepen, vagy a sintérrel vasra veretem! Őrizze tovább az Alduna piszkát. Viszlát!
Béka: Az okos cselszövők lelke egy merő seb: A tudatlanság minden furfangnál erősebb.
4. Variáció
Béka(egy trónuson ül): Nem is olyan rossz ez a királyi szakma. Jobb, mint lapulni a sivár iszapba'. Azelőtt nekem kellett elkapni a legyeket, most csak megrendelem, és máris ehetek. A szolgák fogdossák, de én nyelem le, teljes kényelembe'. Az eszem egy percig sem kétkedik, hogy én kapom a legjobb étket itt főleg, ahol a fogások koronás főnek főnek. Ha uralkodó vagy, fontos szabály, hogy jó nagyokat zabálj. (tapsol, vagy csenget) Lapály! Izé... Lakáj! Szeretem ezeket a csúszómászó cselédeket. A komornyik egy vacsorát máris elém tehet.
Lakáj(be): Szép jó estét felségednek, kit senki sem becsmérelhet.
Béka: Bár ön nem olyan kiváló inas, mint Csortos, mert hozzá képest csak kiscsoportos, tetszik nekem nem éppen kevésre sikerült hízelkedése.
Lakáj: Buzog bennem a tisztelet. Leszolgáltam itt már vagy húsz telet.[aki kényszert érez, hogy ezt kiigazítsa, úgy, hogy "tíz telet", az ne adjon elő ilyen darabokat!!!] Felség, minden kivánságod lesem rettenetesen.
Béka: Jól van, kedves komornyik, vacsorából kívánok egy-két gyomornyit. Felküldte már a szakács az étrendemet, vagy csak tétlenkedett?
Lakáj(átnyújt egy étlapot): Már kinyomtatta felségednek. Tessék, edd meg. A főfogás mára kivételesen fess féreg lett.
Béka: Jól van, hozza be. És kérdezze meg a páromtól, hogy felébredt-e már a délutáni álomból. És hogy kedve van-e átfáradnia egy randira.
Lakáj: Hogy elismerést arassak, eleget teszek a parancsnak.(ki)
(zene)
Lány(be): Szép jóestét férjuramnak, félúton van már az abrak.
Béka: Előírja az etikett, hogy tiszteljük a nőt meg a yetiket. Ezért a hangom modortalanságtól cseppet sem mérgezett, mikor hogyléte felől kérdezek.
Lány: Bennem is jómodortól rezeg minden atom. Bár ön nem hód, fogadja hódolatom.
Béka: Ön méltán királynő, szép nejem, efelől semmi kételyem. Udvariassága áthat rám. Boldog lennék, ha a vacsoránál láthatnám.
Lány: Félek, hogy felséged jóindulatát elvesztem, de estére egy megfázást terveztem. Egészségből a náthába áthágva ugyancsak küszködne, ki vacsorát nyelne hörögvén prüszkölve.
Béka: A vacsora nem árt még berekedve sem! Légy a vendégem, gyere, kedvesem.
Lány: Hiába színlelek náthát, férjuram mindenen átlát. De bocsánatért kulcsolom két kezem. Ma egy kártyaparti keretében étkezem. Ezért, hogy ne legyek egy pontatlan tulok, tűsarkon fordulok, és átlépem az e célra kiszabott küszöböt...
Béka: Várjon egy másodpercet! Bár nem vagyok egy vásott herceg, mégis maradásra késztetem, hogy elcsámcsogjunk néhány részleten. Nem esedezem térdepelve, de van egy dolog, ami érdekelne.
Lány: Fejem a beleegyezéstől rezzen. Kérdezzen.
Béka: Bár én vagyok az uralkodó, ami tájnyelven királ, mindenki kerül. Nem vagyok olyan, mint a nép, mégsem vagyok népszerű. A helyzetet rózsásra hiába festenéd: itt magányos minden estebéd. Az étlapon az egyetlen fogás a kifogás. És mikor magányos az étel, ön se kivétel. Ha vacsorára hívom, Anasztázia, mért kell kanasztáznia? A múltkor is felültetett, vártam egy hetet, de nem találtunk a találkára módot, az előétel közben bebábozódott.
Lány: Hát ez az, felség! Hadd kérdeklődjem, hogy a szakács, elborzasztva a humán kasztot, mára mit kotyvasztott.
Béka: Hol a szemüvegem? Aha, itt a tok. Nézzük: ma küvételesen jó bort nyittatok: Badacsonyi Hárslevelit.
Előétel: néhány pondró meg pár atka, és százféle vonzó állatka. A konyhakertben termett lárvácska. Léggyel elegyes Jókai bábleves, és gulyás.
Lány: Micsoda? Igazi gulyás?
Béka: Persze. Ez fekete, mint az ében. Gulyán hízlalt kullancs, paprikás lében. Német a recept, asz'szem: paprikás lében und leben lassen.
Lány: Borzadálytól forog a rétség velem. A szakács egy gyilkos, ez kétségtelen.
Béka: Gyilkos jó! Mi van még? Tőzegfőzelék, hangyás rostélyos.
Mártás: egy nagy kanál békanyál, alga habarva, maszatos moszatok - ezekből naponta hozatok -, végül az édes nádas rétes, varacskos gombóc, úsztatott palacsinta. Fontos a desszert, erre egy király gyakran tesz szert.
Lány: Felség, remélem, halkan ordítok, mert ami most jön, az titok. Bár nem vagyok áruló, elárulok egy titkot, a füled helyét tehát szélesre kell nyitnod. Felséged zöld, és a szeme sárga, ez alpvető tulajdonsága.
Béka: Na és? Kellemetlenül csappan a kellem, ha valaki fellép a színesbőrűek ellen!
Lány: A genetika törvényei szerint Mendel egy jelentős változást rendel, ha egy királylány kibír csókolva egy békát, kin ezer bibircsók volna. Tehát a tudomány arra uszított, hogy a fejedre plántáljak egy puszit ott, de megszegve a genetikai törvényt, semmi sem történt! Így arra mutattak a jelek, a kastély rejtekébe kell hogy cipeljelek. Mikor eltűntem belopakodva és elrejtett a palota odva, anyám bevallotta pironkodva, hogy a genetikai varázshatás elvész, ha a kiráylány apja - a kertész. Az udvar ezért lett már tíz éve árva, minden nyilvánosságot kizárva. A nép még eltűrné, hogy a király egy béka, de azt nem, hogy a királyné a köznép ivadéka.
Béka: Hát ezért kerül engem ez a nyavalyás kamarás és nem eszik velem senki, kockáztatván, hogy a kegyeimből essen ki?
Lány: Felséged éleslátásához képest tudatlan marad Buda és Dél-Pest. De most azt sugallja az eszem, legjobb, ha az ajtót igénybe veszem. Ha a szakács már megfogta az első fogást, és kisült a sok ízeltlábú tetem, azt rögtön beküldetem.
(zene)
Béka: Szóval, ha a vacsorát sokallva iszalag és alga meg iszapos maszlag van az asztalon, hiába marasztalom?
Lány: Felség, kegyelem! A hazugságot, ármányt még lenyelem, az a királyi kiváltság ára. De a gyomromnak - itt a határa.
5. Variáció
Béka: Az élet olyan, mint a karamell: édes íze keserűvel parallel. Királyfi vagyok, ez nem ok a panaszra, de az életem el van halasztva, már két éve hiába keresnek szép falumba', azóta feszül rám békabunda. Ebbe már bele is hízhattam és viszonylag praktikus, mondhatni, vízhatlan, de szert tenne számtalan ékkőre, aki megszabadítana tőle.
Itt az a gond, hogy egy béka alakú vagabond nehezen talál olyan nőre, aki nem fut el sikítva előle. Nem is hibáztatom, ha egy nő vigyáz nagyon. Tulajdonképpen milyen szeszélynek hódolhat, aki békákat csókolgat? Először is, mi van, ha a béka a fertő hulladéka, és csak játssza a herceget, mert így pár fruskát felszedett? De mégha igazi herceg is lenne még, mi garantálja a jellemét? Ezek a lányok azért puszilgatnak egy vadidegen varangyot, hogy jelentős vagyont és rangot megszerezzenek - erre én összerezzenek. De ha jóízlésű lány nem csókol, csak a feslett, logikus, hogy a helyzetem veszedelmes lett. Gondolkozzunk el keményen: mire lehet reményem? Aki megrekedt egy ilyesfajta sorsban, annak cselekednie kellene, de gyorsan. Hm. Arra céloznak bizonyos intelmek, hogy minden gondot megold az Internet. Lássuk, mit tehet, aki egy mocsárban google...
(zene, mik vannak az interneten?)
(telefonba)Halló ... Nem, kedves bába, ne küldjön lúdvércet a lápba. Én egy genetikailag szétfaragott béka vagyok. ... Igen. Küldjön valakit, aki emberré alakít. Egy felbérelhető, vérbeli, tehát bérbeli királykisasszony engem válasszon és csattanjon el egy puszi, mégpedig lucullusi! ... Jó, jőjjön, de iziben, essünk túl a viziten. ... A cím: Hátsó-Lánycsóki Halastó, száz méterre az akácostó'. Még csak azt kérdeném: mikor jön a bérlemény? ... Az árai nem olcsók, biztos, hogy elcsattan a csók? ... Öröm a küszöbön. Köszönöm.
Álkirálylány: Jó estét, uram. Azt hallottam nemrég, kedves volna önnek egy koronás vendég. Ezért ma kegyedet választottam bölcsen, hogy királylány-szerepem betöltsem.
Béka: A tiéd vagyok, drága kastélylakó! Már oly régen vártalak, ó! És még nincs is éjfél! Hogyhogy ilyen hamar ideértél?
Álkirálylány: Egy magamfajta profi csupa egy merő csodatevő erő. Rám hatottak a mágikus, mesés tömegközlekedés- tanok, ha kell felpattanok egy szellőre, és gyorsabban száguldok, mintha egy ágyú fellőne. Könnyedén cibálom szét az m = e * c-t[sic!].
Béka: Bár örömmel fogadom szép kegyed, mégis egy kissé kétkedek, noha ezt én magam sem akarom. Ilyen erős a varázshatalom?
Álkirálylány: És pont egy béka mondja eztet, akit egy banya hercegből szerkesztett?
Béka: Ez a telitalálat fejbekoppint engem, mint Robin Hood Nottinghamben. Remek! Most varázslat történhet általad. Fogadjunk, nem tudod, mivel vártalak.(előhúz egy térdszalagrendet) Ez az, amivel egy király kitüntet. Ilyen csak főnemesen csünghet.
Álkirálylány(a fejére teszi): Milyen szép gurtni! És nem kell belebújni. Praktikus, csat típus.
Béka: De kérem! Ez olyan érdem, amit lenn viselnek, a térden!
Álkirálylány: Tudom már! Ínszalagrend! Ez divatilag érdekel. Szóval a térdre kell? Oda kell kössed? Mi a rosseb!
Béka: Maga milyen királylány? Ha térdszalagrenddel kínálnám, fel sem ismeri? A helyzet nem éppen isteni. Egyáltalán milyen nagy a baj? Igazi ez a haj?
Álkirálylány: Aggasztó, ha enged a raggasztó....
Béka: Mi ez a gyalázat? Van rá adekvát magyarázat? Egyáltalán, ki maga? Majd én megmondom: Maga egy műhajjal pepecselő csaló! Egy hercegeket kifogó csirkefogó! Tűnés innen, ezt vegye ukáznak, maga tehetségtelen utánzat! S még majdnem térszalagrendem pazaroltam erra a gyatra másolatra!(a térdszalagrendet a lábára köti)
Igazi királylány(be, félre): Óh! Egy hyla arborea, azaz levelibéka. A táj változatosságát emeli néha. De mi ez? Egy békalábat térdszalagrend övez? Ilyenhez nem vagyok szokva. Lopta? De nem szép, ha egy bűntényt ártatlanra kensz. Honi soit qui mal y pense. Szégyellje magát, aki rosszra gondol. A béka tán herceg, királyi alomból. Tehát azért tűnt el főnemesi volta, mert génjeit áthangolta ez esetben egy keresetlen varázsigét duruzsló nőnemű kuruzsló, azaz banya ott, hogy Grimmnek szállítson meséhez anyagot. Hm. Bár nem tudom, hogy milyen a jelleme, bajbajutott nemesi társamon segítenem kellene.(A békához) Jó estét, felséges hercegem. Az illemet tán megszegem, hogy megszólítlak ismeretlenül, békaként, aki a sárban itt meredten ül, de ha nem teszek ellenedben, hogy e kellemetlen faux pas kerüljön szóba, segítségemet felkínálom, hogy ne élj ilyen tisztátlan berki lápon.
Béka: Na né, egy királylány! Ékesebb egy fából készült éknél. Nyilván buzog benne a kékvér.
Igazi királylány: Ettől a hangnemtől kissé megütközöm. Lehet, hogy semmi közöm a skandallumhoz, ami önből ilyen standard gúnyt hoz, én csak segíteni akartam diszkréten...
Béka: Hisz kértem? Elegem van belőletek, csalárd cselédek, nem érzek rokonszenvet felétek. Profi segítség jön a banyaügyeletről szalasztván, úgyhogy hagyj békén, te kis parasztlány.
Igazi királylány: Parasztlány? Rendben van, hercegem, ne hidd, hogy felhergelsz. Mosom kezeimet, mint Semmelweis. Nem tartozom semmivel egy ilyen beszűkült agynak. Most magadra hagylak. Mától ne számítsanak rám a mocsarak fura vői. Au revoir.(ki)
Béka: Becsapna a kókler pórnép, ha elővigyázatlan volnék. Látom a lápon a csalfa cseléd s még számos szánalmas szélhámos, kezekből kisikló simlis angolna leselkedik a rangomra.
Bérkirálylány(be): No, akkor megérkeztünk vóna. Csak így, királyi többesbe'. Hol kuksol a beste? Vagyis hát a kuncsaft, aki egy csomó lóvét a mólós melóra leróna. No. Előbb egy felessel melegszem be, aztán jöhet a terepszemle. Ott van, ni, a szentem. Hé, uraság, mosmá' nem sokáig kesereg, megjött a felmentő sereg.
Béka: Te jó ég, maga volna, aki megcsókol királyi jövőt szavatolva?
Bérkirálylány: Itt vagyok, la, minden királyfi álma, akitől megint férfivá válna!
Béka: Hát ezért volt hogy évekig rekedten brekegtem, hogy segítsen egy jólelkű királylány? Erre jön egy ilyen kipingált csinálmány? Látott maga már herceget?
Bérkirálylány: Há békát láttam már, az biztos. Ne félj. Te még pólyás ebihal voltál, mikor én már garantáltan echte araként szaladgáltam. Nálam semmit sem apaszt a latban, hogy kezdő volnék, tapasztalatlan. No de akkor bele is fognék a dologba, kisminkelve állok a porondra. A fejem búbjára a kartonkoronát egy műanyag skalpon tolom át, fogd csak meg, lelkem, ezt a táskát, nem teszem le itt, ahol a sás vág...
Béka: Torpanjon meg ez a komédia, ezt ideje belátnia. Jó lenne, ha elhúzná a csíkot, mielőtt visítok.
Bérkirálylány: Szégyellje magát, hogy egy hölgyre rárivall. És mi lesz a gázsival?
Béka: Van képe számlázni - ezért? No jó, ahogy szokásos a vizeken, halpénzzel fizetem. De most törjön ki innen, mint a vulkán, mielőtt a kidobóembert felülmúlnám.
Bérkirálylány: Ilyen modort tanult a királyi udvarba'? Nem csoda, hogy ki lett rugdalva!(ki)
Béka: Most már itt végzem, valami tengeri stégen. Csalódtam az emberiségben! Az ember nem őszinte, mint a béka. Az ember a természet fogyatéka.
6. Variáció
(Gyors jelenet)
Lány: Jó napot, királyfi.
Béka: Kedves királykisasszony! Csókolom a kezét!
Lány: Meg ne csókoljon!(túl keső) Szent ég! Hogy lehet egy béka ilyen marha! A csók feladata az én nyakamba van varrva! Csókból van sok típus, de a békáé toxikus! Mit csináltál, te szerencsétlen! Most aztán végem!(banyává változik) De bosszút állok, te nyeszlett! Mindjárt férjül is veszlek!(kiráncigálja a békát)
Lány: Jó napot, királyfi.
Béka: Kedves királykisasszony! Csókolom a kezét!
Lány: Meg ne csókoljon!(túl keső) Szent ég! Hogy lehet egy béka ilyen marha! A csók feladata az én nyakamba van varrva! Csókból van sok típus, de a békáé toxikus! Mit csináltál, te szerencsétlen! Most aztán végem!(banyává változik) De bosszút állok, te nyeszlett! Mindjárt férjül is veszlek!(kiráncigálja a békát)
Szünet
7. Variáció
Lány: Lenne csak egy szakmám, mint manikűr, vagy szemészet, ott az ember egy célpontot benézhet. Titkárnőnél a szoknya a fegyvernem, azzal lehetne a csatát megnyernem. Bisztróban csipkés kötény és bóbita a megoldás, meg persze dekoltázs. Vagy egy nő beléphet egy tánckarba, ha nincsen lánctalpa. De nem, nekem ilyen sületlen pályára kellett születnem. Nálam a cél kötött, nem vihetek haza egy mérnököt, orvost vagy ügyvédet, frigy végett. Pedig értékelem, akiben a tehetség mértéktelen, vagy kenyeret keres verejtékkel, mert kellő szorgalommal szerelték fel. De senki sem tekinti titoknak, hogy a szüleim egy ilyennel kidobnak. Nálam egy királyi ős nem kétszázezer plusz ÁFA, nem az internetről jön a családfa. A kirláylány, ha vérbeli, azt a tervet érleli, hogy legyen egy udvarló az udvarbó', de hol találok alkalmas jelöltet? A középkorban jó sokat megöltek, akkor azért volt nehéz a helyzet, nem maradt, aki felszed. Az almanachi Gotha óta egyre kevesebb a kvóta. Manapság hova tette az eszét, aki Londonban néz szerteszét? Ahol a klíma ködöt köpködött, nem terem sok babér, épp azér', máshol kell, hogy keressek, hogy engem nyilvánítsanak sikeresnek. Akárhogy kalkulálom, már nem jön be régi álmom, hogy legyen egy nagy vagon lovagom, akikből alkalmas áldozatot válogatok. A Statisztikai Hivatal közölt egy táblázatot, eszerint legjobb, ha a dágványban pásztázgatok, a párom jobb eséllyel lelem egy nedves éjjelen, ha a randevút a tóparton óhajtom. Ezért sok lány kóvályog ma sóvárogva a vályogba'. Nagy az izgalom, ha feltűnik egy úszóhártyás csizmanyom, amit egy rangos varangyos lord hord! Sok boszorkányban bosszúvágy tombol, és ezzel kivon egy herceget a forgalomból sorban, de hol van a banyának ebben az üzlet? Ilyen eljárással mi ellen küzdhet? Okoz egy kínos helyzetet, szerez egy kellemetlen estét, aztán tessék, jönnek a leánykák, akik a rontást a békáról lehántják. A banya meg még mindig egyedül kesereg, így alakulnak ezek az esetek. Mi ebben a ráció?
(zene)
1. Béka(be): Hogy vagy, nyuszikám? Nem esne rosszul egy puszi tán.
Lány: Honnan jött? Remélem, nem a víz alól! Lesz itt egy haláleset, ha a szoknyám alá lesett.
1. Béka: De kérem, engem nem úgy neveltek, hogy leöntsek egy kevertet és szoknyapecérkedjek, mint az alantas bestiák, akiket a posványban nőkre lesni lát. Lehet, hogy heves vagyok, mint egy alaposan begyújtott pár katlan, de ártatlan.
Lány: Rendben, legyünk túl a dolgok hivatalos részén, ami undorító, ez kész tény.
2. Béka: Dermedj meg, aranyoskám! Erre kissé vad a posvány, terem itt ilyen szélhámos alak, akitől most megóvtalak.
Lány: Halló! Maga szerint ez csaló?
2. Béka: Ez? Ez egy Bufo vulgaris, még varangynak is közönséges, béna kisállat, kapóra jönne egy békacsiszárnak, jobb, ha ilyet nem nagyon csókolgat, ez egy vőlegényt nem nagyon pótolhat.
1. Béka: Kétségbe vonja emberi létemet? Milyen alapon sérteget? Maga egy állat! Azt hiszi, bármit csinálhat?
2. Béka: Széles a szája, mi? Maga béka! A romlás dagadéka, akit a korhadás determinál. Ideje innen seperni már!
Lány: Álljon meg a békacsata! Nem érdekel a falu bé csapata. Van itt egy ötágú piramis. Itt az egyik béka hamis! És amelyik hamis, az valódi, akiben nagyot lehetne csalódni. Ember! Itt a tényállást hogyan derítem fel?
2. Béka: Letesztelhet, de csak valami kvízzel. Rajtunk nincsen vízjel.
Lány: Úszógumit egyiken sem látok. Ezek itt békakabátok. Jöjjön egy kulturális vetélkedő, ezzel az eredmény elérhető.
1. Béka: Állok elébe. Nyugodtan kérdezhet.
Lány: Nézzük, az udvarnál hogyan étkeznek. Balhés, ha nem tudják, mi az a halkés. Nyilván mezei, aki rosszul kezeli. Aki elbukik, nem ehet bénábban. Mi a véleményük ebben a témában?
2. Béka: Ez közismert az udvari életben. A nevezett szerszám életlen. Alacsonyabb rangú vagy egy kansznárnál, ha egy halkést vagdalásra használnál.
1. Béka: Haha! Ez beugrató kérdés, de nem dőlök be mégse'. A halnak nincs is kése. Nem rendelkezik egyértelmű bájakkal, de viszonylag békés állatfaj.
Lány: Nem is rossz ez a kérdezz-felelek. Ezzel egy csalót überelek. A fejemben a kép máris derengett. Ez a módszer egy megoldást belenget. Mi az, ami a döntésemre kihatna? Kerítsünk sort az udvari divatra. Hogy ne legyen morcos a nemesi liga rád, mikor vehetsz fel egy tiarát?
2. Béka: No a kollégám orra előtt bezárul a kapu tán. Tiarát nem vehetsz fel, csak hat után.
1. Béka: Mikor vehetsz fel egy tiarát? Erről tudok, nem is keveset. Akkor vedd fel, ha leesett.
Lány: Érdekes válasz, mondhatnám, kapitális. Furcsább egy bakinál is. Az ember folyton tanul, méghozzá korlátlanul, míg kitűnő lesz, mondhatni mintalány. De jöjjön az új talány. Hogy ne marjon kritika és a kor szánalma, mit teszel először, ha kezedbe kerül az országalma?
2. Béka: Törvényből mindjárt egy párat diktálok, hogy népoktatást kezdjenek az államtitkárok.
1. Béka: Országalmát? Ha ilyet a karmok között tartok, azonnal harapok ebből egy falatot.
(zene)
Lány: Köszönöm! A csalót most kiküszöbölöm. Az egyik egy telivér, világos volt már a kérdések felinél. Van egy művelt, udvarias, szorgalmas béka, meg egy tudatlan és léha. Egy nagy kérdőjel vereslett, melyik született nemesnek?(2. Békához) Maga tűnjön innét, mielőtt kihívom a sintért. Agyoncsapom, ha vár még pár percet. Mocskos álherceg!
2. Béka: Távol álljon tőlem a hübrisz, de azon töprengek: ez Szkülla vagy Kharübdisz? Víziszörny! Feltéve, de meg nem engedve, hogy falat rengetve füllentettem, hogyan ért tetten?
Lány: Nézze ezt az embert(1. Békára mutat). Ezt nemesi anyagból gyúrták: hírből sem ismeri a tanulást, a munkát.(1. Békához) Na, gyerünk, te kába, a királyi palotába.(kirángatja)
A Walesi Bárdolatlanok
Kellemes hétvégi délután volt, vidám madárcsivitelés derítette a Montgomery-kastély szokásos eseménytelenségét.
A kastély Első Bárdja, a helyi dalárda büszkesége, már reggel óta egy új szerzeményen dolgozott, méghozzá a zongoránál ülve; ezt ugyanis könnyebbnek találta, mint a bárdok hagyományos, hárfa-szerű, cincogó zeneszerszámát. Nyílt titok volt, hogy a kastély bárdjai a legmodernebb zeneszerzési eljárásokat alkalmazzák, mielőtt kilépnek a nagy publikum elé.
Edvárd király, angol király
Vágtat fakó gebéjén,
Mögötte a Velszi Bárdok,
Balladákat regélvén...
Még csak ennyi volt meg az új szerzeményből, de a Bárd máris biztos volt abban, hogy a dalnak sikere lesz. Elégedetten dörmögte csenevész bajusza alatt:
- Ez olyan jó, hogy direkte ezt kínálom a legközelebbi Velszi Bárdfesztiválon.
Ebben a pillanatban kitárult a terem ajtaja, és a ház ura, Montgomery rontott a szobába.
- Megállj, te kottacincér! Ez a lárma már öl, butít, és rombol! Elég volt mára a zajártalomból! Jó lenne, ha megtalálnád a csendcsinálás nyitját: ezt a fülsérelmi nyomok egyértelműen bizonyítják! Megsínyli egész Velsz, ha nem hagyod abba, amit itt művelsz! Más világ lesz itt mától! Tudod, mit kaptam a velszi Lovonosonó Posta interurbán kengyelfutójától?...
Páncélruhája alól egy hatalmas pergamentekercset húzott elő, és döcögve belekezdett az üzenet felolvasásába:
“Kedves Monty!
Problémám abszolút központi:
azzal töltöm az utóbbi két hetet, hogy Velsz szerte a lovamon léptetek. Mivel már egészen el vagyok fáradva, megszállnék ma este a váradba’.
Későn jövök, úgy éjfél felé, tedd a kulcsot a lábtörlő alá, és nem kell, hogy érkezésem megvárd.
Edvárd”
Büszkén tette el a tekercset a vár ura, és a helyzet fontosságának megfelelően azonnal rendelkezni kezdett:
- Szóval az elit közelít. Úgyhogy csukd be azt az ócska kottameghajtású vicsorkicsorbító ricsajcsikordító lármaáradat-táradat, én meg az evőteremben a rendet előteremtem. Gyerünk, ti léha bárdok! Mire vártok?! Gyerünk, gyerünk: ma minden lustát felnégyelünk!
Ezzel a konyhába indult volna, de hitvesének hangja megtorpanásra késztette, és öröme is kissé lekonyult.
- Móóóntííí!
- Ó, te vagy az, egyetlen párom? Akkor hízelkedésben magam lepipálom és gyönyörködöm ezen az ékességen, ami téged jellemez - már régesrégen.
Montgomeryné csípősen válaszolt:
- Na nézd csak! Ha nem tudnám, hogy ez egy szenilis vén uborka, azt hinném, hogy átment illemtudorba. Na mért ez a nagy katarzis? Csak enyelegsz, vagy valamit akarsz is?
- Nem véletlen az ünnepi kedélyállapot! Mert fogadtunk itt már herceget és sok kevély állatot, de aki minket ma este tisztel meg, azt nem nevezném köznapi miszternek! Tudod, ki üget a kastélyunk felé mutató irányba? Edvárd, az angolok királya!
Mrs. Montgomery elámult. Szokásos formáját meghazudtolva szinte azonnal felfogta a hír jelentőségét, és széles, átszellemült mosollyal fordult az urához:
- Az angol király?! A fejem az örömtől dörömböl és a hideg is kiver! Akkor ma egy királlyal iszom a kakaót, és nem kiflivel?
Montgomery bosszankodva válaszolt:
- Csak annyira lennél eszes, mint az átlag, menten nem tartanálak retardáltnak! Te komolyan képzeled, hogy két szelet kemény péksütemény lesz ma is, hamis húspótlékpéppel, vagy hogy egy királyi vacsorán egy kiflit lekvártöltelékkel költenék el?!
- Miért ne? Lehet, hogy Edvárd szereti a lekvárt...
- Eh! Ma rengetegféle állatot tálalok!
- Az jó, azt én is szeretem! De addig is, mi lesz a szerepem?
A férj kritikus szemmel mustrálta oldalbordáját:
- Addig se rusnyálkodj itt nekem, ha kérhetem, méghozzá esdve. Légy csinos, mire leszáll az este. Restauráld ki élemedett küllemedet. - Majd, attól tartván hogy lehetetlent kívánt, néhány kozmetikai tanácsot is adott: - Jót tesz a nőnek, ha képére egy kis húsretustusos szépségutánzatmázat cicomázhat, vagy ránceltüntető tapaszt ragaszt. Ne feledd, hogy a látszat csal: elő a külcsínkölcsönző halcsontabronccsal. És földigérő, berakásos brokát takarja azt a vödörszerű bokád!
Montgomeryné engedelmesen indult a pincében berendezett szépítkező-asztala irányába; akkori szokás szerint ugyanis testápolás céljaira a kínzókamra egyes fogóit és szerszámait vette kölcsön. Menet közben hangosan töprengett:
- Biztos, hogy lenyűgözi a szépségem? Ez az ember gyakran hagy kétségben...
Montgomery ezalatt a nap teendőit vette sorba:
- Most pedig megyek, és ünnepi menüt rendelek. Vad-, hal- és jófalat-tálon traktálom, amit csak találok raktáron. És csupa olyat, amin mártás, öntet, és máz van. Ilyeneket esznek az uralkodóházban, ahol az étkek kimondottan koronás főnek sülnek...
S pipáját meggyújtván befordult a konyhára.
A korai alkony megnyújtotta az árnyakat, a félhomályban az Első Bárd komoran meredt maga elé. Két másik bárd jelent meg az ajtóban, akik, hallván Montgomery harsány hívását, csendesen a nagyterem felé szivárogtak. Az Első Bárd felháborodva fordult kollégái felé:
- Hallottátok? Vérforraló gyalázat éri a házat.
A Második Bárd, kissé lassú észjárású, tárgyilagosan megállapította:
- Megaláznak...
A Harmadik Bárd panaszos, siránkozó hangon fejezte ki sérelmét:
- Nem hagyhatjuk, hogy a sok fácányon és foglyon egy ilyen nyamvadt, puhány elnyomó nyámmogjon!
Az Első Bárd sötét haraggal telve állapította meg:
- Órák hosszat kotyvasztják a számtalan zamatos kosztot, hogy megtömjék azt a pimasz tyrannoszt ott!
A Második Bárd buzgón egyetértett:
- Oszt azért ketyeg a gázszámla, hogy a sok csodás fogást süssék neki százszámra!
Az erőszakos természetű Első Bárd volt az első, aki kimondta mindannyiuk gondolatát:
- De mi megleckéztetjük, hogy máskor elmegy a kedve a leigázástól! Mi, a rettenthetetlen Velszi Bárdok, móresre tanítjuk ezt az Eduárdot!
Tetszett az ötlet a bárdoknak, mindössze a Másodiknak voltak kételyei:
- Jó. De hogyan?
Hosszas gondolkodás után a Harmadik Bárd bátortalanul megjegyezte:
- Én tudok egy megoldhatatlan sakkfeladvány-tesztet. Attól rémes álmai lesznek, és előbb-utóbb halálra retten. Király Cé Három... ...a többit elfeledtem...
Az Első Bárd összerezzent a rettenetes terv hallatára. Nyilvánvaló volt, hogy terveik jó úton haladnak, de valahogy még egy megoldhatatlan sakkfeladvány sem volt elég vérszomja oltására:
- Tegyünk valami rosszabbat néki! Azt holtáig se heverné ki! Valamit, ami porba sújtaná!
- Naná!
Újabb gondolkodási szünet következett, ezúttal nem hiába. Az Első Bárd megtalálta a látogatóban levő elnyomók elleni küzdelem leghatásosabb módját:
- Megvan! Majd látszólag békésen evődik a leves, de ördög lesz belül minden nemes!
- Esküdjünk!
A három forradalmi szellemű dalnok minden előzetes megbeszélés nélkül, egyszerre kiáltotta az eskü kézenfekvő szövegét:
Tűz égessen, míg csak hörgök, ha nem leszek belül ördög!
A terv tehát készen volt, de a siker még inkább felajzotta a tétlenségtől türelmetlen velszi nemeseket:
- De ez még csak a kezdet. Hősi hagyományaink még merészebb tettre köteleznek!
A lakomázó király gondolata még a Második Bárdot is töprengésre késztette:
- Emlékezetessé kell tenni ezt a napot! Örüljön, hogy egyáltalán levegőt kapott!
A Harmadik Bárd, bár az ellenállás tervét már így is kissé túlságosan merésznek találta, újabb ötlettel állt elő:
- Tegyünk a fülébe bogarat. Az emlékezetes marad. Van is itt egy valahol nekem...
- Neeem. Olyan kell, amitől minimum sírba dől.
- Van egy ötletem!
- Nekem is.
- Neked mi?
- Én roppant ijesztően tudok brekegni. A háta mögé settenkedem...
- Neeem!
- Ahogy a helyzetet én látom, állhatnánk egész este féllábon, hogy így reagáljunk tüntetve minden zsarnoki bűntettre.
- Esküdjünk!
- Ne esküdjünk!
A végső megoldást ismét az Első Bárd találta meg:
- Ne koccintsunk érte pohárt! És ne kiáltsuk, hogy "Éljen Eduárd"!
Teljes volt az egyetértés a Bárdok között. Bátran emelték hulladékfából készült alabárdjukat újabb rettenetes esküre:
Legott süljön ki a szemem, ha tószt csúszik ki a számon!
Ezt a tervet már nem lehetett felülmúlni. Elégedetten állapították meg:
- Ha a Bárdok magukból kivetkeznek, rettenetes percek következnek!
- Ennek az Edvárdnak ütött az utolsó félórája!
- Még gondolni is félő rája!
- Ha a halál a bélyegét rányomja, lepecsételheti holnap háromra.
A diadal csúcsán azonban ismét kitárult a terem ajtaja, és a konyhából visszaérkező Montgomery láttára szétrebbentek az összeesküvők.
- Figyeljetek, bárgyú bárdjaim! Megbeszélésünk tárgya ím ez a hallatlan rendetlen katlan. Dolgozzatok lankadatlan, mert ma este csapunk egy nagy lakomát, s a vacsora színhelyét ide rakom át. - Az Első és a Második Bárdhoz fordult: - Legyen itt egy damaszttal ékes nagy asztal. - A Harmadik Bárd sem maradt munka nélkül: - Te pedig szétnézhetnél hátul a székkészletnél. Gyorsan!
Kelletlenül fogtak munkához a bárdok. Csigalassúsággal vonszolták be a nagy ebédlőasztalt, és úgy helyezték el, hogy feltétlenül útban legyen. Montgomery személyesen irányította a berendezés munkáját:
- Ezt tedd le ott, ti meg itt, la. Vagy nem is... inkább fordítva.
Mire a két asztalhordozó fordítva tette le az asztalt, méghozzá felfordítva. Montgomery elvörösödött, majd, emlékezvén, hogy dalnokokról van szó, belekezdett a walesi lakberendezők céhének jól ismert munkadalába:
- Na figyeljetek!
Itt egy damaszttal ékes nagy asztal,
Állítsd a lábára őt.
S hogy üljünk, evégett pár konyhaszéket
Hurcolj be minél előbb.
Az asztal középen álljon merészen,
Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép.
S legyen körötte szék!
Az abroszt töröld le, s ne rakd őt a földre,
Mert ott piszkos lesz!
Jaj! Mit csinálsz?! Nem úgy! Újra kezdd!
Tedd ide ezt és vidd oda azt,
És csapd oda azt és vágd ide ezt,
És rakd ide ezt, és vedd oda azt,
És húzd ide azt és nyomd oda ezt,
És ezt amodább, és azt emidébb,
És azt oda vágd, és ezt oda még,
És ezt ide balra, meg azt oda jobbra, gyerünk!
A Bárdok a daltól fellelkesülve ismételték:
És ezt amodább, és azt emidébb,
És azt oda vágd, és ezt oda még,
És ezt ide balra, meg azt oda jobbra, gyerünk!
Azt oda vidd, és ezt oda tedd,
És ezt oda húzd és azt oda vedd,
És azt ide nyomd, és ezt oda csapd,
És ezt idelökd, és azt oda rakd,
És ezt ide fel, majd azt oda rá,
És azt amögé, majd ezt az alá,
És ezt ide balra, meg azt oda jobbra, gyerünk!
A bárdok vele kántálták:
Folyjon
Gyorsan a munka,
Sürgölődjön
Minden kéz!
Az angol király szakad a nyakunkba,
Mire megjön, legyen minden kész.
Tedd ide ezt és vidd oda azt,
És csapd oda azt és vágd ide ezt,
És rakd ide ezt, és vedd oda azt,
És húzd ide azt és nyomd oda ezt,
És ezt amodább, és azt emidébb,
És azt oda vágd, és ezt oda még,
És ezt ide balra, meg azt oda jobbra, gyerünk!
És ezt ide tettük, s azt oda raktuk,
S azt oda vettük, s ezt ide csaptuk,
És ezzel minden kész!
Ebben a pillanatban harsány nyerítés jelezte a király jelenlétét. Felsorakozva az asztal mellett, ott álltak a bárdok, Montgomeryvel együtt, és tekintetüket a terem keleti ajtajára szegezték. A király azonban egy kissé eltévedt a középkori épület zegzugos folyosóin, és az ellenkező irányból lépett be. Először elcsodálkozott, és megpróbálta megállapítani, hogy mit néznek a vendéglátók oly meredten, aztán, amikor eszébe jutott, megpróbálta menteni a helyzetet.
Nem volt más választása, mélyen lehajolva átosont a bárdok sorfala előtt, és a terem másik oldalán kiegyenesedve megpróbált peckesen bevonulni, amennyire dagadt pocakja engedte. Szeretett volna valami emlékezetes bölcsességet mondani, de mindössze az jutott az eszébe, hogy milyen jó lesz hazafelé menni:
- A Valesi utak egyetlen előnye, hogy mehetünk rajtuk hátra és előre.
Montgomery családias melegséggel fogadta az uralkodót:
- Isten hozott, kedves Eduárd! Már féltem hogy a mai partiról valaki ledumá’t, vagy a vendégeskedési kedved elszivárgott. Bemutatom ezt a három Velszi Bárdot. Mindhárom a jámbor várjáró Bárd-Gárda valóságos bálványa.
A király, még mindig zavarban, kezet rázott a bárdokkal:
- Örvendek. Király. Örvendek.
A Bárdok lagymatagon szorítottak kezet a gyűlölt elnyomóval. Az Első Bárd automatikusan válaszolt:
- Mi is...
Mire a Második Bárd helyesbített:
- Ha nem is éppen eltúlozva...
A Harmadik nem volt tisztában a helyzettel:
- Biztos, hogy Isten hozta?...
Le is ült volna a fáradt király, de Montgomery, egy hosszú papírtekerccsel a kezében útját állta:
- Engedd meg, hogy üdvözlésképpen alázatos hízelkedésemet én is az agyadba véssem. "Kedves Eduárd! Megérkezésed alkalmából engedd meg..."
A király megrettent. A hosszú lovaglás után szörnyű lett volna beszédeket hallgatni:
- Nem engedjük meg! És erről több szó ne is essék köztünk! Mi elsősorban zabálni jöttünk!
Montgomery nem számított királyi kíséretre. Ijedten gondolt a kastély szűkös élelmiszer-készletére.
- Jöttetek? Hát kíséretet is hoztál? Ez nem mellékes az ingyen potyakosztnál...
- Egymagam érkeztünk, te kába. Jó lenne, ha eligazodnál a királyi grammatikába’!
Montgomery, megfélemlítve a király morcos türelmetlenségétől, sietett jóvátenni melléfogását:
- Szándéktalan volt, uraim, a vétek. Akkor talán felséges fenekeiteket letehetnétek.
Egyúttal rögtön el is rendelte:
- Hozzatok két ülőkéket! Elnézést, hogy a bútor kissé kevés, de sokat elvitt egy tavalyi székrepedés...
Eduárd erre csak legyintett, és leroskadt a legközelebb álló rozoga székre. De nem sokáig élvezhette a békét, mert Mrs. Montgomery rontott a szobába. Cseppet sem kecsesen azonnal a királyt vette célba, és megragadta Eduárd mindkét kezét:
- Isten hozott, kedves királyunk! Érezd magad minálunk! Nem is tudtam, hogy ilyen fess vagy életben. De hát én már... Montgomeryné lettem!
- Tényleg? Ezt tartom szerencsémnek. De a lényeg, hogy jöhetnek a cseppet sem kőkemény pocaktöltemény-költemények!
De Montgomeryné nem volt megelégedve az események menetével:
- Jó. Ha a vendégek mulatnak, az a közhangulatnak használ. De előbb mondd el, hogy utaztál!
A király felkelt, hogy hangot adjon kritikájának:
- Hát panaszaim elevenébe vágnak a köztisztaságnak. Ez a Vales egy lucskos pocsolyákkal kövezett sárvédelmi övezet. Itt minden eső valóságos sárostrom, ami után két lábon járó vályogháznak néznek. És ez csak az egyik fele annak, ami orvul leselkedett rám itt! Egy köves valesi út - lovon aluli ütésnek számít. Szemmel látható, hogy a járművem már teljesen fakó. Sosem volt nagyravágyó a lovam, de most egészen feltört! Higgyétek el annak, aki már rengeteget kószált, hogy a ló a leggerincesebb jószág! A ló: a legnagyobb marha!
- Szegény monarcha! - Montgomeryné merész terveket kovácsolt, hogy a helyzetet kihasználja:
- A közlekedésben alapvető lételem az alvázvédelem! Akarod, hogy a feltörés helyét lassan megsimogassam? Nekem megengedheted bátran - én vöröskeresztes lovagokhoz jártam! - és menten belefogott egy csábos dalba:
Drága Ede,
Gyere ide
A közelembe, s az ölembe
Hajtsd a fejed!
De a király másképpen folytatta a dalt:
Futni kéne tova,
Futni, ámde hova?
Drága hölgyem, ön csacska szörnyen,
Jaj nekem!
Montgomeryné átvette a szót, a refrénnel, és így válaszolgattak egymásnak:
- Uram, Király,
Ugyan mi fáj?
- Jaj, ha tudnám! (Tudom!)
- Én meggyógyítom!
- Ez rosszabb eszme,
Mint az asztma!
- Szegény király!
- Szegény bizony!
Majd újabb strófa következett:
Gyere, te balga,
Figyelj, és hallga,
Érted dobban egyre jobban
A szívem!
S Edwárd válasza:
- Tudom már régen,
Hogy az lesz a végem,
Hogy egy asszony megnyuvasszon,
Jaj nekem!
- Uram, Király,
Ugyan mi fáj?
- Jaj, ha tudnám!
- Én meggyógyítom!
- Ez rosszabb eszme,
Mint az asztma!
- Szegény király!
- Szegény bizony!
Drága Ede,
Gyere ide
A közelembe, s az ölembe hajtsd a fejed,
És egy cuppanós puszit adok neked!
De Edwárd résen volt, és elmenekült:
- Ne strapáld magad! Nekem minden kényelmet megad a jó társaság, és a tele bendő: a boldogsághoz ennyi elegendő.
Montgomery azonnal közbelépett:
- Értem a kifinomult udvari zsargont. Akkor beküldetek egy furgont az étkekkel. Ha kegyesen engeded, az ínyesmesternek rögtön csengetek.
SZAKÁÁÁÁÁCS!!!!!!!!
De mivel nem érkezett válasz, lemondóan legyintett.
- Eh... - És a legközelebb ülő Bárdhoz fordulván, ezzel a kívánsággal állt elő:
- Eredj, fiam, közöld azzal a főzelékszomorító zagyva fazonnal, hogy zabálni akarunk azonnal. Hozzál vadat és halat. De itt legyél három perc alatt!
- Vettem, uram. - És a Bárd csendesen elhagyta volna a termet. Montgomery még utána szólt:
- De finom legyen, te szolgák alja! És szólj, hogy díszesen tálalja! Az ezüst üstökben tárolt párolt szeletek kelleme mellé királyi szervíz kellene.
- Kell-é? - és a bárd ment.
- Pszt. - A király közelebb intette a kastély urát:
- Ezek a fickók, akik erre bóklásznak, kapóra jönnének egy szigorló elmegyógyásznak...
- Nézzétek el, Felség. De mióta élén a környező nemzeteket leigázó bérhadnak, a mi környékünket is legkegyesebb figyelmedre méltattad, s hatalmad erejét már rengeteg vérző kelta érzékelte, ez sem az a királynak kijáró kiváló inashad már, amit joggal elvárhatnál egy bátor karrieristától az udvari udvarlás arcátlan pozícióharcában! Azt pedig ugyancsak nézd el, hogy nem folyunk tejjel és mézzel. Az az oka, hogy a helyzet ilyen gyatra...
- Uram, egy pillanatra...
Montgomery kelletlenül pillantott a konyháról visszaérkező Bárdra:
- Elnézést, felség, de vállamat most a konyha gondja nyomja...
- Jól van, avatkozz csak bele a dologba. A gyomrom mintha már morogva korogna!
De a Bárd nem hozott jó hírt:
- Uram, a vacsora a szakács minden verítéke ellenére csak később kerülhet terítékre. Ugyanis a piacról halból ma garantáltan ételmérgezett tétel érkezett, és kifejezetten hitvány a mai vadszállítmány. Csupa sötét söréttel töltött lekonyult nyúl volt ott, meg rengeteg kificamodott balfácán, tálcán. A séf pedig csak akkor főzhet őzet, ha az esti vadászaton a vadászok győznek.
Bár a Bárd halkan hadarta el a mondanivalóját, szavai nem kerülték el a király fülét, aki mindent meghallott, ha evésről volt szó. Most fájdalmasan így kiáltott:
- Oh, irgalom atyja ne hagyj el! Nem csodálnám, ha rajtam a veszettség jeleit észlelnétek, ha nem kapok azonnal valami gyomordagasztó vész-készterméket! Nekem a vacsora kijár! Elvégre én vagyok a király!
- Akkor uralkodj magadon! - kiáltotta az Első Bárd!
- Még nem is mostál kezet! - szólt vádlóan a Második.
- Minket a higiénia vezet - tette hozzá a harmadik, aki szokás szerint félreértette a helyzetet.
Míg a király azon gondolkozott, hogy mit válaszoljon, Montgomeryné gyorsan közelebb húzta a székét:
- Nyugodj meg, lesz vacsora, csak kissé késve. Addig is belefoghatunk az ilyenkor szokásos beszélgetésbe! Mesélj valamit, kedves Ede! Nem tudom, megengeded-e, hogy leüljek ide! Remek hecc, hogy itt a fülembe lehelhetsz, hipp-hopp, minden államtitkot! Már régóta érdekel, Ede, hogy minden mondén nő a kedvesed-e. És hogy hogyan uralkodsz. Minden lord majort felkötsz? És szorgalmas vagy, avagy előkelően lusta? És ha igázol, azt milyen stílusba'? A kíváncsiság egészen felőröl: alulról kezded az elnyomást, vagy felülről? És mit szól mindehhez a szakma? Igaz, hogy megint divatba jön az erőszak ma? Az nagyon izgalmas lenne!!
Az elgyötört király nem akart túlságosan udvariatlannak mutatkozni, így csak ennyit jegyzett meg:
- Ha az ember órák hosszat bőjtöl, hamar megkergül egy eszetlen nőtől...
Montgomery sietett a válasszal:
- Ha e csurgón csörgedező csacska csevejre csak kevéssé vagy ma inklinálva, talán kedvedre válna egy méla lanton kísért kis ének, ami nem nevezhető zenei klisének. Van itt egy kemény hangú ifjú dalosom, aki ha a pódiumra feloson, máris művészi borzadály borzong a mélyen érző nézők fülvájat-tájánál - ami a siker jele, ha az ember az énekesi pályán áll.
S már ott állt a Bárd:
- És szilárdan áll még. Hát akkor hangicsálnék... Mit szólnál, ha azt a csálé torokköszörű-szerű balladát hallanád, amitől egy velszi szent gyönyörűségében egyszer felsziszent? Vagy még jobb, ha valami áriaféle dallamot hallatok?
És dalra gyújtott:
Kedves Edwárd, nagy királyunk,
Füled álljon szét,
Hogy hallva halljad e büszke dalnak
Bársonyos neszét!
Drága zsarnok, hív e csarnok,
Érezd magad jól,
Hisz ma néked a Velszi énekmondók gyöngye dalol.
Hát szárnyalj, büszke dal,
Rajta, szárnyalj, mint a szél,
Sok kultúrkelta értékelte,
Ahogy e dallam szól;
Szárnyalj, büszke dal,
Rajta, szárnyalj, mint a ló,
Edének örül körös-körül
Minden alattvaló!
- Jaj, azonnal hagy abba, te bamba! - lihegte az elgyötört uralkodó.
- De kérem, a Velszi Bárdok ajkáról a dal kifogyhatatlanul ömlik, míg a nézők fülét a könnyek elözönlik!
A Velszi dalnak vad szidalmak
Árja mit sem árt,
Mert e szerszám százezerszám
Mindig újat gyárt.
Minden szép zeném
Velszi kobzon képzem én...
- ÁÁÁÁLLLJ!!! Többet ne kornyikálj!!! Ahelyett, hogy hoznák az estebédet, ez a fahangú beste béget!
- Hogy jön ahhoz, hogy a Velszi Énekmondói Gárda egyik főlantosát kritizálja?!
- Ne feleselj velem, te valesi baltanyél! Mindjárt elcsattan rajtad egy királyi baltenyér! Ne nevezzenek angol királynak, ha tovább tűröm, hogy belőlem bolondot csinálnak! Máglyára el! Igen hamis.
- Parancsol, Eduárd? - kérdezte Montgomeryné, aki felriadt a királyi üvöltésre.
- Mondom, vágják a máglyára ezt a latort, akitől még a fülem is letört!
Montgomery gyengéden a máglya felé vezető kijárathoz terelte a sértődött bárdot:
- Most nehogy durcás képeket vágjál már! Rosszabb kritikát is kaphattál volna a máglyánál. Na, eredj, fiam, ne lógasd az orrod! Hátha ott lesz a stílusod kiforrott...
A Bárd, kissé lehiggadva, mindössze ennyit jegyzett meg:
- Végülis mindegy, hogy az ember hol tanul, ha perceken belül holtan ül...
Amin Edwárd elgondolkozott:
- Bár ebben némi igazság van is, azért ritka madár, aki még vértanúnak is hamis...
- Felejtsd el ezt a fülségsértést, uram - szólt Montgomery vigasztalóan -, most következzék egy ének, de olyan bárdtól, kit méltán neveznek Velsz fülemüléjének!
A király csak ennyit morgott:
- Sokkal inkább akarnám, hogy jöjjön már a takarmány...
De menten felállt a Bárd, és rákezdett:
Uram, királyom,
Hagyd, hogy elkáráljam,
Füledet máris hegyezni kezdheted,
Hogy mi szép egy velszi dal,
Ki meghallja, elszédül,
Habár korántsem érdemled ezt te meg,
Mert ki az, ki átmenve vágtába, áthágta
Durván a Velszi KRESZ-t?
Te tetted ezt!
Mi szép lesz, Eduárd,
Ha hangom már odaért,
Meg fogod látni, hogy mennyire élvezed;
Ha felzeng egy Bé Moll,
Mindenki bámul,
Feleded majd, hogy sajog az alvázad!
Ki az, ki eljött, hogy megegye
Mit terem e megye,
S nyakaljon szeszt?
Te tetted ezt is!
Az ellenzék dacából
Zengjen sok decibel,
Szóljon a zsongító veszi pacsirtaszó...
- Elég! - ordított a király - Rögtön megbomlok! Eredj a a máglyára hanyatt és homlok!
- Na nézd, hogy megjátssza magát a beste! Ennek a füle is bottal jár dalestre! - méltatlankodott a Bárd, és ment.
De már vakmerőn, s hívatlanul ott állt a Harmadik:
- Felség, ha az előző kollégáktól kitört a borzalom, hallgasd meg kétszáz oldalon lejegyzett dalom, mely rettegett tetteket beszél el, számtalan hőssel és veszéllyel.
A király hitetlenkedve kérdezte:
- Mi az, hogy kétszáz oldalon?!
Montgomery sietett a magyarázattal:
- Az egy közepes terjedelmű dalmű átlagos hossza, nulla egész öttel beszorozva.
- Aha -, mondta bizonytalanul a király.
Felkelt reggel a király,
A király, a király,
Felkelt reggel a király,
Megvakarta orrát.
Megvakarta az orrát,
Az orrát, az orrát,
Megvakarta az orrát,
Kitátotta száját.
Kitátotta a száját,
A száját, a száját,
Kitátotta a száját
Majd megint becsukta.
De hiába csukta be,
Csukta be, csukta be,
De hiába csukta be,
Mert megint kinyílott.
Három percig úgy maradt,
Úgy maradt, úgy maradt,
Három percig úgy maradt,
Ásítás okából.
Ásított egy jó nagyot
Jó nagyot, jó nagyot,
Ásított egy jó nagyot,
Kezét odatette.
Odatette a kezét,
A kezét, a kezét,
Odatette a kezét,
Ahogyan az illik...
Ekkor Edwárd, aki az előadás alatt valóban ásított, felpattant:
- Nem! Hát ez lehetetlen! Ilyen nincs! Vigyétek! Szenesítsétek el ezt a zenegépet, mielőtt még belelépek! Ki innen! Kifelé! Gyorsan! Uccu! Irgumburgum! Mars! - és agyában újabb törvény fogant:
- Ne mondhassák, hogy torz ízlésű lettem, elrendelem, hogy az összes sületlen, hamis, vagy nyelvkifacsaró, bárdnak álcázott csalót a királyi máglya várja!
És amíg a Bárdot Montgomery kivonszolta, keservesen így panaszkodott:
- Úristen, micsodát vétkeztem, hogy nem hagysz nyugodtan étkeznem?
Montgomeryné sötéten meredt maga elé:
- Szinte már látom, amint megjelenik rólunk a kései híradás százhuszonhat sora: "Montgomeryben így esett a híres vatsora..."
- Nem bánom - nyafogott a király -, legyen egy balladánk, csak már a szakácstól valami jó hírt hallanánk...
Montgomery azonban feldúltan tért vissza:
- Uram, rettenetes információt hordozok! A séf, aki szintén a Velszi Dalárda Gárdába tartozott, s szintén karistolt kőcsikorgáshoz hasonlóan hamis volt, követvén a számtalan híres elődöt, iménti parancsodhoz híven eltüzelődött. Mily vacsora ér ily szörnyű véget: a szakács odaégett. Úgyhogy nem ehetsz már, csak holnap délben, a szomszédos kifőzdében!
- Micsoda?! Szóval ilyen házigazdákat terem ez a Vales! Csupa olyat, aki egy királyra ármánykodva les! Ha ezzel a vendéglátással a szókincsemet összemérem, azt jócskán megsínyli a közszemérem! Te sem vagy különb, mint ez a bárdolatlan bamba balladabömbölő banda! Úgyhogy eredj a máglyára, de üstöllést! És menten kezdjed meg a füstöllést!
- Rendben. Csinálhatsz belőlem máglyát. De ha a történészek ezt egyszer előtárják, te fogsz nagyobbat égni! -
És Montgomery méltóságteljesen távozott.
Edwárd magánkívül volt tomboló haragjában, de Montgomeryné, úgy vélte, átlátott a szitán:
- Ó, bölcs és gáláns királyi lovagom! Ötletedet cinkos örömmel fogadom. Hogy a szomszédok rosszat ne véljenek, milyen fortélyos tapintattal távolítottad el a férjemet! Mindjárt meglátod, hogy tudok lángolni érted. Érted?
- Hát persze hogy megtudom, te rondaság! Majd ha a sok lángoló hasáb téged is elemészt, legalább felerészt! Tűzbe minden hozzád hasonló nőt! Ha gyorsan intek, még eléred a máglyára menőt!
És gyorsan intett.
- Na de Ede!
- Csend! Máglyára, amíg szépen beszélek, különben kiteszlek valami még nagyobb veszélynek!
Edwárd így magára maradt a kastély termében. Dühös oroszlánként járt körül, és bútordarabokat hajigált a terem közepébe:
- Órákig éheztettek? Nesztek! Bárdokra kiosztott fahanggal kínoztok? Nesztek!! Nyakamra küldtök egy ilyen sülttökkülsővel megvert némbert, kimázolva, fesletten? Nesztek!!!
S haragja csillapodtával leült:
- Hű, most majdnem ideges lettem.
Ekkor azonban jeges szellő kerekedett a teremben, és kísérteties fényektől megvilágítva furcsa látomások jelentek meg: a megégett bárdok léptek be, és kedélyes sírontúli hangon beszélgetve körülsétálták Edwárdot, aki csak foszlányokat értett meg a csevegő Bárdok beszédéből:
- Hát erre én azt mondom Szent Péternek, "Nézd, Peti bátyám: azt vehetjük adottnak, hogy, ha az ember ászra magasabb lapot rak, akkor a honőrök értéke stagnál. Ezt magad is láthattad annál a szakállas tagnál." Az öreg Petya erre valamit dörmögött, aztán odaintett egy kisebb ördögöt: "Mennyit ér nálad egy sikán? Ki vele, buksikám..."
- ÁÁÁÁÁ! - orított a király rémülten, mire a Bárdok felfigyeltek rá:
- Most mit bámulsz? Tudhatnád, hogy az apród visszajár...
És a kegyetlen tetemek belefogtak a dalukba, amivel korábban őrületbe kergették szegény áldozatukat.
A hangzavar tetőfokán Montgomery is csatlakozott a társasághoz:
- Ha a király szédül, megvigasztalja majd, amit írtam üdvözlő beszédül...
És bele is fogott:
- Kedves Edwárd, megérkezésed alkalmából engedd meg...
- Neee! Neeee! - könyörgött a zsarnok, de még nem volt túl a legrosszabbján, mert Montgomeryné sietett feléje, kissé kormosan:
- Na ne búsulj, kedves Ede, ha nem tetszik a Velszi zenede, majd én felderítelek...
De mielőtt belefogott volna, a társaság rákezdett a Walesi Bárdok mártírdalára, és mindannyian körültáncolták a megszeppent királyt:
Mi vagyunk a zengő hangú három híres Velszi Bárd,
A fülünk bár botból készült, nem tűrjük, hogy megcibáld.
Örök tanulság, hogy szép dolog a vértanúság,
Égen-földön nincsen semmi hozzá fogható!
Jóccakát, kedves Ede, jóccakát.
Jóccakát, kedves Ede, jóccakát.
Méltán feldúlja Valest,
Ha rossz kritikát kap e szép dalest;
Most élvezd a vértanúk dalát:
Jóccakát!
Itt van még a Montgomery, s tüzről pattant hitvese,
Hamvaikból bosszút állni visszajárnak, nincs mese.
Örök tanulság, hogy szép dolog a vértanúság,
Égen-földön nincsen semmi hozzá fogható!
Jóccakát, kedves Ede, jóccakát.
Jóccakát, kedves Ede, jóccakát...
- Áácsi!!! - kiáltotta a király végső lemondással. Csend lett.
Mindnyájan hallhatták Edwárd végső szavait, mielőtt elterült a kastélyterem kövezett padlóján:
- Hátul tetem. Elől tetem. Tovább nem is erőltetem!
Névadás
SZABÓ: Istenemre, de rossz várni ebbe' a kis terembe'! Ez rosszabb, mint egy értekezlet! Ha tudom, hogy ilyen nehéz szülni, hát bele se kezdek!
De csak fecsegek itt, én esztelen, s még azt sem tudom, mire keresztelem!
Ha lány lenne, a nejem fejbe vagdalna, ha nem lenne Magdolna.
De ha fiam jönne a világra, vajon milyen nevet kívánna? Hát a János: túl általános. A Jóskák száma sem véges. A Dénes meg közönséges.
Csináljak belőle Szabó Danit? Az asszony órákig szabódna itt, mire bevallaná, hogy e név láttára a hideg is végigfutkos a hátára. De ha nem lehet Dani, mi fogja a gondot megoldani? Keresztelhetném Kelemenre. Ebbe a feleségem is belemenne, de a vezetéknevünk másfélét kíván... Iván! Meg az Antal meg az Imre... Persze, ha arab lenne, keresztelhetném Szelimre, de ezzel nincs megoldva a gond...
Ond! Meg a Tas meg a Huba, de hát ezt mégse Töhötöm!
Nyugodjon békében a hét vezér. Épp ezér' mondjunk le a Vazulról: a nejem kiebrudalna hazulról.
Hiába, ünnep, ha találok egy megfelelőt zengzetes előnevünknek. No, nézzük az arisztokratikus hangzás érdekében bevetett ritkább neveket:
"Ime Szabó Kilián - itt ül a bilijén!"
Nem jó! Az se jó, ha az apósom átkoz, mert a nejem haza egy Szabó Somát hoz... és ha megkeresztelném Emánuelre, a családom elámuelne...
2. PÁCIENS: Bocsánat, ha kissé inkvizitív a hangom, de maga gyakran szokott magában beszélni egy kórházi gangon? Mer' akkor esetleg beválna elmekórtani esetnek...
SZABÓ: Nem, csak neveket keresek, és mindet elvetem, mert nem tudom, melyiket kapja a gyermekem.
2. PÁCIENS: Az más! A névadás ugye, mindenkinek lényegbevágó ügye! A jó név az embert felemeli, a rossz meg nyomja... Gondoljon Napóleonra! Mintha csak tudták volna a szülei, hogy Európa szélei is szűkösnek bizonyulnak neki! De ha egy császár a serege élén Kodelka néven menetelne... az örülhet, ha megússza szeletelve.
Megkérdezhetem, hogy hívják magát?
SZABÓ: Szabó vagyok...
2. PÁCIENS: Nahát! Akkor mit töpreng, maga teve?! Egy Szabónak csak Szabó lesz a neve!
Rádai Peti születésnapjára
No ez az év is jó’ kezdődik! Hát a szakállam má lassan leér a fődig! A tömeg meg csak emitten lapula, oszt bámul, mint borjú a megvénült kapura! Ha eztet itt mind számításba veszem, hát menten megáll az… agyam! Ha a nép a szömét felébem irányitja, annak csak egy lehet a nyitja. Megmondom mindjá’ meredeken: egyre régibb az eredetem! Há’ má’ mindjá’ a téeszbő’ kivesznek, azt odavetnek a kuvasznak!
Oszt míg a rétségből számtalan népség dől, hogy csárdást csörtessen a megyei bálon, én majd a szeretetotthont kultiválom! Gott im Himmel! Még lesikának VIMmel!
Node megmutatom még én a téeszbe, hogy mit tudok a bortul felfelé élesztve! Maj’ csúcsra érek én még, mégpedig vágtába, mint begazolt turista a Mátrába’. Ahol a rengeteg mészkő mászká’!
Úgyhogy, ha az éveimben megolvasódol, hát ne búsulj, sógor! Most inkább pezsgőt locsóni bátorkodom a torkodon. Csak ne feledd: ha az ember a szesztől dögre dől, az kissé degradál!
Szóljon a cimbalom, harsogjon a tus. Oszt mosmá’ kuss.